Nagyvilág

McCain leállítaná a tőkeinjekciókat

John McCain amerikai republikánus elnökjelölt élesen bírálta a kormány és a jegybank „felelőtlen válságkezelését”. A szövetségi tartalékbankrendszernek (Fed) azonnal fel kellene hagynia a pénzintézetek megmentését célzó tőkeinjekciókkal – jelentette ki.

McCain – aki ellen a demokrata ellenzék legfőbb érve az, hogy George Bush elnökségének folytatását jelentené, és aki ezért egy sor kérdésben igyekszik elhatárolódni a jelenlegi adminisztrációtól – kijelentette: a Fednek vissza kellene térnie eredeti feladatához, a pénzkínálat és az infláció felelősségteljes igazgatásához. A szenátor Wisconsinban üzletemberek előtt azt mondta, hogy a jegybanknak fel kellene hagynia a segélyakciókkal.

McCain korábban a tőzsdefelügyelet Bush által kinevezett republikánus vezetőjének, Christopher Coxnak a leváltására szólított fel, akit a válság kezelése miatt bírált. Az arizonai szenátor szerint a jelenlegi krízis megoldásának kulcsa az erős dollár. A Fednek azzal kellene foglalkoznia, hogy megőrizze a dollár vásárlóerejét, ez lecsökkentené az energia- és élelmiszerárakat, fenntartható gazdasági fejlődést ösztönözne, végső soron ismét lendületbe hozná a gazdaságot – vélte.

McCain bírálta a pénzügyminisztériumot, amiért tűzoltó jelleggel, véletlenszerűen kezeli a válságot: miközben egyes pénzintézeteket bukni hagy, másokat kisegít. Véleménye szerint a kincstárnak csak szigorú feltételrendszer alapján szabadna kölcsönöket nyújtani a bajba jutott intézeteknek az adófizetők pénzéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik