Külföld

Kalózok fogtak el két teherhajót

admin
admin

2008. 09. 18. 19:37

Két újabb hajót kerítettek hatalmukba a szomáliai kalózok: ezúttal egy-egy görög és hongkongi kereskedelmi hajót fogtak el, összesen ötven fős legénységgel a fedélzetén.

A Kenyába tartó görög tartályhajót a kora reggeli órákban támadták meg fegyveres tengeri rablók a szomáliai főváros, Mogadishu partjai közelében. Négy órával később az Adeni-öbölben kaparintották hatalmukba a hongkongi hajót, és gyors motorcsónakjaikkal üldözőbe vettek egy norvég tankert is, de annak sikerült elmenekülnie.

Noel Choong, a Nemzetközi Tengerhajózási Iroda szerint a kalózok kiterjesztik műveleti területüket, ugyanis korábban csak az északi partoknál jelentettek komoly fenyegetést. E kettővel együtt már 14 hajó került kalózok kezére az utóbbi két hónapban a hírhedt szomáliai felségvizeken.

A szóvivő közölte, hogy a térségben járőröző nemzetközi hadiflottát értesítették, és ismét felszólította a kereskedelmi hajókat, hogy maradjanak távol a szomáliai partoktól. „Azt tanácsoljuk a hajósoknak, hogy tartsák magukat távol, legalább 400 kilométerre a parttól, és még ott is nagyon vigyázzanak – mondta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.