Nagyvilág

Sarkozy tengeri rendőrséget akar a kalózok ellen

admin

2008. 09. 16. 12:26

Nicolas Sarkozy francia elnök ismét összehangolt nemzetközi fellépést sürgetett a kalózkodás ellen, „tengeri rendőrség" létrehozását szorgalmazva a „magát valódi iparággá kinövő bűncselekményekkel" szembeni fellépéshez.

A francia elnöki hivatal keddi bejelentése szerint francia katonák kiszabadították szomáliai kalózok fogságából a szeptember elején elrabolt francia házaspárt. „Ez a (szabadító) művelet figyelmeztetés mindenkinek, aki ilyen bűnöző tevékenységre adja a fejét. Franciaország nem tűri, hogy a bűnözés kifizetődjön, és ezért a nemzetközi közösség mozgósítására szólítok fel” – mondta az elnök, hangsúlyozva, hogy „Franciaország nem tudja egyedül viselni” ennek a tengeri térségnek – a világ egyik legveszélyesebbjének – a felügyeletét.

„Már nem elszigetelt esetek vannak, hanem valódi bűnözési ipar” alakult ki. A kalózok egyre messzebb merészkednek a nyílt tengeren, a szomáliai partok menti és az ádeni-öbölbeli kalózkodás „szó szerint robbanásszerűen kiterjedt” az idén. Szomáliai kalózok jelenleg 150 embert tartanak fogva, és legalább 15 eltérített hajó van a hatalmukban – mondta.

A kalózkodás igen jól jövedelmező üzletnek számít a közel két évtizede polgárháborúba süllyedt, gyakorlatilag törvények nélküli Szomáliában. Az emberrablók általában jól bánnak foglyaikkal a busás váltságdíj reményében. Sarkozy már áprilisban, szintén egy franciákat ért kalóztámadás okán is összehangolt nemzetközi akciót kezdeményezett a tengeri kalózkodás ellen.

Ennek hatására kötetlen tanácskozást tartott a témában az ENSZ Biztonsági Tanácsának 15 tagországa. A BT június 2-án egyhangúlag elfogadott határozatában felhatalmazást adott hadihajóknak arra, hogy szomáliai felségvizeken is üldözzék a kalózokat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Derecske, 2018. június 8.
Aszfaltterítő gép munka közben. A kivitelezés alatt lévő M35-ös autópálya 60-as kilométerszelvényének jobb oldali pályáján, Derecske határában a második aszfaltréteget építik be. 
MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.