Külföld

Hét éve megváltozott a világ

admin
admin

2008. 09. 11. 06:30

2001. szeptember 11-e sokak szerint korszakhatár, vagy éppen a kilencvenes évek után kialakult új világrend kiindulópontja. Mindenkinek megvan a saját története ezzel a nappal kapcsolatban a világ bármely részén, ahol a televíziók élőben mutatták a World Trade Center ikertornyainak leomlását Manhattan pénzügyi központjában.

Azon a keddi reggelen két gép csapódott be kilenc körül a WTC északi és déli tornyába, egy másik a Pentagonba, míg a negyedik Pennsylvania földjén zuhant le. Az áldozatok száma – a világ több mint kilencven országából – háromezer feletti, csak a WTC-nél 2823-an haltak meg, köztük rendőrök, tűzoltók, irodai dolgozók. Sokan a világ szeme láttára az ablakon ugrottak ki a világ akkori legmagasabb épületéből. Az égő, füstölgő tornyok még a műholdképeken is tisztán kivehetőek voltak.

A Szövetségi Légügyi Hatóság – az Egyesült Államok történetében első alkalommal – aznap délelőtt tíz órakor leállította a repülőgépes forgalmat az ország egész területén. A világ döbbenten állt az események előtt. „A közlekedési eszközök nem működtek, teljes volt a káosz” – mondja Nick egykori diák a New York-i városi egyetemről a FigyelőNetnek. „Az iskolából mindenkit hazaküldtek, a mobiltelefon-hálózatok az aggódó hívások tömege miatt összeomlottak. Egy ismerősöm meghalt. Az első érzésem a döbbenet volt. Az eseményeket igazán csak egy hónappal később fogtam fel” – tette hozzá.

Az akkoriban tapasztalható összetartást ő, illetve egy Dion nevű, középkorú brooklyni férfi is megerősíti: „Az emberek a történtek után egyenlők voltak, figyeltek a másikra és meghallgatták egymást.”

New York látképe akkor és most (Fotó: MTI)

New York látképe akkor és most (Fotó: MTI)

Bush elnök népszerűsége a támadások után soha nem látott magasságokba emelkedett, s indirekt következményként lehet beszélni a három héttel később megindított afganisztáni háborúról is. A világ egy része Amerika-barát lett, sokan vettek fel amerikai zászlót ábrázoló ruhadarabot, mutatva ezzel együttérzésüket az Egyesült Államok iránt.

Az FN aznap szolgálatban lévő New York-i tűzoltókat is megkeresett, ám ők név nélkül sem kívántak beszélni a történtekről, mondván „tűzoltók sajnos haltak meg, mi próbáljuk a munkánkat végezni”. Egyikük azonban annyit elmondott, hogy a közelgő, politikusokkal teli megemlékezést nem tartja jó ötletnek.

Szeptember 11-én a republikánus John McCain és a demokrata Barack Obama elnökjelöltek közös látogatást tesznek a WTC-emlékhelyen, a Ground Zerónál. A két politikus – akik hivatalos jelöltségük óta először találkoznak – célja egy olyan egység létrehozása, amit az a tragikus nap teremtett Amerika-szerte.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.