Nagyvilág

Sziklának ütközött egy uszály Passaunál, magyar kapitánnyal

Szerencsétlenül járt egy osztrák teherszállító hajóegység Passautól mintegy 20 kilométerre, magyar kapitánnyal - tájékoztott szerda este a passaui rendőrség képviselője.

A rendőrségi illetékes elmondta, hogy a baleset még a reggeli órákban történt a Dunán, a Passau fölötti Vilshofennél. A három hajóból álló egység két teherszállító uszálya ugyanis sziklának ütközött, s a három hajó azóta is ott vesztegel. A kikötői hatóságok ugyan már kísérletet tettek a két elakadt hajó kimozdítására, a kísérlet azonban sikertelennek bizonyult, így a mentés csütörtökön nagyobb erőkkel folytatódik. Személyi sérülés nem történt.

A rendőrség képviselője szerint az elöl haladó két uszály fedélzetén csaknem 1500 tonna kukorica volt, a három hajó Budapestről Regensburgba tartott. Amikor az 58 éves magyar kapitány észlelte, hogy a hajóegység túlságosan megközelítette a hajózásra kijelölt – illetve alkalmas – útvonal baloldali szélét, egyfajta kényszermanővert hajtott végre. Ennek következtében azonban az uszályok “elszabadultak” a tolóhajótól, s sziklának ütköztek.

A passaui illetékes közölte, hogy a két megfeneklett uszályt egy mentőhajóval igyekeztek kimozdítani, ez azonban nem járt sikerrel. A mentés csütörtökön nagyobb erőkkel, így egyebek között valószínűleg egy különleges daru bevonásával folytatódik, mindehhez azonban szükség van a két uszály terhének kirakodására. A két hajó elvontatására csakis ezután kerülhet sor.

A szerencsétlenség okainak kivizsgálása és a keletkezett károk felmérése – mint a rendőrség képviselője elmondta – csak ezt követően kezdődhet. Mindezzel kapcsolatban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a balesetet anyaghiba okozta.

Az MTI értesülése szerint a csütörtöki mentési munkálatok idején az adott Duna-szakaszon a hajóforgalom jelentős korlátozására kerülhet sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik