Külföld

Obama: a kirúzsozott disznó is csak egy disznó

admin
admin

2008. 09. 10. 07:40

Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje egy keddi kampányrendezvényen kijelentette: a kirúzsozott disznó is csak egy disznó. Szavait a felháborodott republikánusok szerint nem lehet másként érteni, mint alelnökjelöltjükre, Sarah Palinra, illetve annak elhíresült rúzsos hasonlatára tett utalást. Robert Gibbs, Obama főtanácsadója sietett közölni, hogy a demokrata szenátor nem Palinra gondolt.

Barack Obama egy nagygyűlésen arról igyekezett meggyőzni hallgatóságát, hogy a
John McCain republikánus elnökjelölt által ígért változás üres szó. “Ez
nem változás (…) tudják, kirúzsozhatnak egy disznót, az csak disznó
marad” – mondta, majd olyan hasonlattal is élt, hogy “egy régi halat
be lehet csavarni egy változás feliratú papírdarabba, annak nyolc év után úgy
is bűze lesz”.

A rúzsos disznó említése tapsot váltott ki a tömegben, amelynek nagy része
bizonyosan Sarah Palinra gondolt. Az alaszkai kormányzónő nagy sikerű
bemutatkozó beszédében a párt múlt heti konvencióján megjegyezte, hogy kemény
küzdelemre számít, önmagát pedig tréfásan olyan “jéghoki anyuként”
jellemezte, akit csak a rúzs különböztet meg egy pitbulltól.

A rúzs az utóbbi napok amerikai közbeszédében visszatérő téma lett, egyes
politikai megfigyelők úgy fogalmaznak, hogy az amerikai elnökválasztás
konvenciók előtti időszakát a rúzs – közvetve Sarah Palin színre lépése –
különbözteti meg az új korszaktól.

Obama szokatlan hasonlata a republikánus jelöltekkel szembeni személyes
támadások erősödését jelzi. Rúzsos hasonlattal élt egy másik demokrata
politikus is: Russ Carnahan kongresszusi képviselő egy rendezvényen Joe Biden
alelnökjelöltet bemutatva megkérdőjelezte Palin eddigi eredményeit, amelyeket
szerinte “még egy halom rúzzsal sem lehet feljavítani”.

“Elegünk van a régi dolgokból, ideje valódi változást vinni
Washingtonba” – hangoztatta demokrata híveinek Obama, aki Palin megjelenése
óta háttérbe szorult, vesztett lendületéből, és igyekszik visszaszerezni a
McCain által ellopott változás jelszavát.

John McCain stábja Obama rúzsos hasonlata után azonnal telefonos konferenciát
tartott, amelyen bocsánatkérést követeltek az illinois-i szenátortól, amiért
disznónak nevezte Sarah Palint. Erre válaszul közölte Robert Gibbs, Obama
főtanácsadója, hogy a demokrata elnökjelölt nem Palinra célzott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.