Nagyvilág

Beteg Kim Dzsong Il?

"Csaknem biztos", hogy Kim Dzsong Il észak-koreai vezető egészségügyi problémákkal küszködik - közölte szerdán egy dél-koreai kormánytisztviselő. Észak-Korea cáfol és összeesküvést sejt.

A neve elhallgatását kérő tisztviselő elmondta, hogy Kim
Dzsong Il rosszullét miatt összeesett. A forrás azt nem közölte, hogy ez mikor
történt és jelenleg milyen az észak-koreai vezető egészségi állapota.

Észak-Korea nagyszabású katonai díszszemlével ünnepelte kedden a kommunista
állam megalapításának 60. évfordulóját. A 66 éves Kim Dzsong Il korábban
rendszeresen megjelent a hasonló rendezvényeken, aznap azonban nem volt látható
a díszszemle nézői között.

Egy neve elhallgatását kérő amerikai hírszerzési tisztségviselő kedden közölte,
hogy “Kim Dzsong Ilnál valamilyen egészségügyi probléma merülhetett fel az
utóbbi néhány hétben, valószínűleg agyi érkatasztrófa”. Hozzátette: annak
nincs jele, hogy a phenjani kormányhatalomban bármilyen változás történt volna.
Azt csak találgatni lehet, hogy Kim képes-e még az ország irányítására.

Kim Dzsong Il egészségi állapotáról rendszeresen különböző híresztelések kapnak
szárnyra Dél-Koreában. A világtól elzárkózva élő, sztálinista vezetésű
Észak-Korea azonban egyik legféltettebb titkaként őrzi, hogy első számú
vezetője valójában mennyire egészséges.

Szong Il Ho, a Japánnal fenntartott kapcsolatok rendezéséért felelős észak-koreai nagykövet a Kyodo japán hírügynökségnek nyilatkozva teljesen hiteltelennek nevezte az említett sajtóbeszámolókat, sőt összeesküvést gyanított a jelentések mögött.

A diplomata megjegyezte, hogy a nyugati sajtó korábban is állított valótlanságokat, az észak-koreai vezető betegségére vonatkozó beszámolóknak pedig szerinte az lehet a céljuk, hogy olyan dologról győzzék meg a közvéleményt, ami nem igaz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik