Külföld

Hazaszállíttatnák a bűnözőket az olaszok

admin
admin

2008. 09. 08. 20:43

A külföldi elítéltek hazaszállíttatásával csökkentené egyebek között az olasz börtönök túlzsúfoltságát az olasz igazságügy-miniszter. Terveiről egy hétfői interjúban beszélt.

Angelino Alfano a La Repubblica című napilapnak elmondta: szeretné elérni, hogy minél nagyobb számú külföldi elítélt töltse le a saját hazájában az Olaszországban kapott börtönbüntetését. Erre már meglévő nemzetközi szerződések is adnak lehetőséget, Alfano ezek mellett újakat is kötne.

Alfano egy másik elképzelése szerint mintegy 4100 olasz állampolgárságú elítéltet lehetne elbocsátani a börtönökből úgy, hogy a hollétüket jelző elektronikus karpereccel látják el őket.
A miniszterelnök, Silvio Berlusconi Hajrá Olaszország (Forza Italia – FI) pártjához tartozó miniszter számít rá, hogy a baloldaltól és a szélsőjobbtól is kap bírálatokat. Az előbbitől azért, mert a tervezett intézkedés ismét az országban élő idegeneket veszi célba, utóbbitól pedig olyan vélemény várható szerinte, hogy “szabadon engedi” a bűnözőket.

A kormányon belül is akad ellenzője az elképzelésnek: a bevándorlás-ellenes Északi Ligához tartozó Roberto Maroni belügyminiszter szerint a zsúfoltság csökkentésének az volna a legjobb módja, ha új börtönöket építenének.

A Berlusconi vezette jobboldali pártszövetség többek között a közbiztonság javításának programjával nyerte meg a választást. Kormánya több intézkedést is hozott ennek érdekében, ezek egyike az volt, hogy megkönnyítette a törvénybe ütköző magatartást tanúsító külföldiek kiutasítását.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.