Nagyvilág

Keresztbe tett az EU-nak az ukrán kormányválság

Az Európai Unió és a NATO számára a legrosszabbkor történt, hogy az ukrán elnök pártja a kormánykoalícióból való kilépés mellett döntött, hiszen Brüsszel a grúziai válság nyomán éppen azon van, hogy megerősítse az orosz medve árnyékában élő országok melletti kiállását.

A Viktor Juscsenko mögött álló Mi Ukrajnánk-Népi Önvédelem (NU-NSZ) döntése tíz nap múlva lép életbe, és valószínűleg újabb válságba sodorja az országot, ha addig vissza nem vonják. A kilépést a párt 72 parlamenti képviselőjéből 39 szavazta meg – jelentette be Olesz Donij. Az NU-NSZ Julija Timosenko miniszterelnök tömbjével (BJuT) alkotja a koalíciót.

A párt arra reagálva döntött így, hogy a törvényhozás kedden este a BJuT és az oroszajkú (ellenzéki) Régiók Pártja szavazataival jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely egyszerűbbé teszi az államfő hivatalból való elmozdítását, és a kormány javára megkurtítja a hatalmát.
Az EU a franciaországi Evianban csúcstalálkozóra készül Ukrajnával jövő kedden, egy nappal azután, hogy Nicolas Sarkozy, az unió soros elnökségét adó Franciaország elnöke – más uniós vezetőkkel együtt – Moszkvában folytat tárgyalásokat.

Csúszik a partnerség kérdése

A hétfői brüsszeli EU-csúcson úgy döntöttek, hogy a Grúzia elleni orosz katonai fellépésre, illetve Dél-Oszétia és Abházia, a két szakadár grúziai tartomány orosz elismerésére válaszul elhalasztják az EU-orosz stratégiai partnerségi megállapodásra irányuló, nyáron elkezdett tárgyalásokat mindaddig, amíg nem teljesül az uniós közvetítéssel tető alá hozott, hatpontos orosz-grúz tűzszüneti megállapodás minden pontja, legfőképpen az összes orosz katona visszavonása a fegyveres konfliktus előtti vonalak mögé. Az EU-orosz tárgyalások következő fordulója e hónap 15-én lenne esedékes. Ennek az unió részéről történt elhalasztása voltaképpen feltételes, hiszen az oroszok akár Sarkozy 8-ára kitűzött moszkvai látogatása előtt is teljesíthetik a feltételeket.

A brüsszeli csúcs résztvevői ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az EU-orosz, illetve az EU-ukrán tárgyalások ugyanannak az éremnek a két, egyaránt fontos oldalát jelentik. Az EU egyfelől fenntartja magának a jogot ahhoz, hogy amennyiben az oroszok nem teljesítik a feltételeket, akkor további lépésekről dönthet Moszkvával szemben. Másfelől Brüsszel erősíteni kívánja kapcsolatait a fekete-tengeri térséggel, különösképpen Ukrajnával, ahol jelentős számú orosz él, és félő, hogy Moszkva Ukrajnával szemben is kijátszhatja az ottani “orosz lakosság megvédése” elnevezésű ütőkártyát.

Ahhoz, hogy Brüsszel látványos szolidaritásáról biztosíthassa Ukrajnát, szükség lenne az egyértelmű magatartást tanúsító, szilárd Ukrajnára is. Az Európai Parlament (EP) két néppárti képviselője augusztus 29-én nyilatkozatban szólította fel az ukrán politikusokat – köztük hangsúlyosan az államfőt -, hogy tegyék félre belső ellentéteiket. A brit Charles Tannock, az EU-ukrán parlamenti együttműködési bizottság alelnöke, valamint a német Elmar Brok, az EP külügyi bizottságának elnöke arra reagált, hogy Juscsenko elnök egy munkatársa “orosz kapcsolatokkal” vádolta meg Timosenko kormányfőt, és azt állította, hogy a válságban nem állt Grúzia mögé.

Káosz a törvényhozásban

Tannock szerint Timosenko világosan megmutatta, hogy ellenáll az orosz beavatkozási kísérleteknek. “Érthető, hogy Juscsenko – barátjával, Szaakasvili grúz elnökkel vállalt szolidaritása jegyében – szükségét érezte annak, hogy Tbiliszibe utazzon, és az orosz agresszió nyomán kifejezésre juttassa szolidaritását Grúziával. Az a kijelentése azonban, miszerint nem fogja visszaengedni az orosz hajókat a fekete-tengeri Krím-félszigeten levő támaszpontjukra, ha e hajókat bevetik Grúzia ellen, túlmentek azon, amit képes lett volna valóra váltani. Az orosz hajók valójában akadálytalanul visszatértek szevasztopoli kikötőjükbe” – írta Tannock.

A brit konzervatív EP-képviselő szerint Timosenko eltérő stratégiát választott, a “válság idején hűvös fejre van szükség” stratégiáját. Az ukrán kormányfő “nagyon jól tudja, hogy Ukrajnának óvakodnia kell hatalmas szomszédjának esztelen provokálásától” – olvasható Tannock nyilatkozatában. Elmar Brok úgy fogalmazott, hogy Juscsenko elnöknek, “a nemzet atyjának, szuverenitása és biztonsága garantálójának félre kell tennie politikai ellentéteit (…) Julija Timosenko miniszterelnökkel, és meg kell szilárdítania a nyugatbarát kormánykoalíciót”. Ukrajnában a jelek szerint most ennek pontosan az ellenkezője történik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik