Nagyvilág

Moszkva méltatja az unió döntését

Sajnálkozását fejezte ki kedden Moszkva amiatt, hogy az Európai Tanács rendkívüli ülésén az új orosz-uniós partnerségi szerződésről folyó tárgyalások felfüggesztése mellett döntött, ugyanakkor méltatta az uniós tagországok többségének „felelős hozzáállását".

Az orosz külügyminisztérium
közleményében rámutatott, hogy Oroszország
és az Európai Unió partnerségi viszonya
nem válhat az egyes kérdésekben kialakult
nézeteltérések túszává. Az
együttműködés kölcsönösen előnyös,
és ennek szintje olyan nagy, hogy értelmetlen dolog
lenne mindezt veszélybe sodorni. Moszkva a maga részéről
kész a konstruktív, egyenjogúságon
alapuló együttműködésre és a
párbeszéd folytatására minden témát
illetően – áll a közleményben.

Az Európai Unió állam-
és kormányfőit tömörítő tanács
hétfőn brüsszeli rendkívüli ülésén
elítélte Oroszországot Grúzia
lerohanásáért, valamint a két szakadár
grúziai köztársaság, Dél-Oszétia
és Abházia függetlenségének
elismeréséért. Az Európai Tanács
mindazonáltal nem vetett ki szankciókat Oroszországra,
leszámítva az új partnerségi tárgyalások
felfüggesztését. Az orosz külügyminisztérium
emlékeztetett arra, hogy egyes EU-tagállamok
büntetőintézkedéseket és az EU-orosz
kapcsolatok befagyasztását szorgalmazták, de
kisebbségben maradtak véleményükkel. Az a
legfontosabb, hogy az uniós tagállamok többsége „felelős hozzáállást tanúsított,
megerősítette az Oroszországgal való partnerség
irányvonalát, jól felismerve a kölcsönösen
előnyös együttműködés jelentőségét”
– hangsúlyozta a moszkvai külügyi tárca.

Oroszország szigorúan
betartja a Nicolas Sarkozy francia államfő által
kidolgozott, Dmitrij Medvegyev orosz és Miheil Szaakasvili
grúz elnök által aláírt béketervet,
annak rá vonatkozó előírásait
teljesítette. Moszkva aktívan együtt dolgozik az
Európai Biztonsági és Együttműködési
Szervezettel a térségbe küldött nemzetközi
megfigyelők létszámának növelése
érdekében, valamint támogatja az Európai
Unió szerepvállalását – mutatott rá
az orosz külügyminisztérium, hozzátéve,
Oroszország arra számít, hogy a francia elnök
szeptember 8-ra beütemezett moszkvai látogatásán
részletesen áttekintik a béketerv gyakorlati
megvalósításával kapcsolatos kérdéseket.

Az EU részéről alighanem
csak novemberben következnek a nehezebb és várhatóan
vitát kavaró döntések. Akkor ugyanis már
az unió és Oroszország közötti viszony
elvi kérdése kerül előtérbe. Szinte
könyörgés csendül ki abból a brüsszeli
megfogalmazásból, amelyben a 27-ek állam- és
kormányfői felhívják Moszkvát: „velünk
együtt hozza meg az elvi döntést közös
érdekeink, a kölcsönös megértés
és az együttműködés érdekében”.
Ha az oroszok ezt nem veszik komolyan, úgy az EU fontolóra
vehet esetleges „büntetéseket” – például
a vízumkiadás könnyítését
célzó tárgyalások befagyasztását
vagy abház és déloszét szeparatista
vezetők uniós beutazásának a megtiltását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik