Nagyvilág

Botrányos alelnököt választott McCain

Nem sikerült a legjobban McCain alelnökjelöltjének kiválasztása: a szenvedélyes vadász és fegyvertartó Sarah Palinról ugyanis kiderült, kormányzóként azért rúgta ki egyik beosztottját, mert az nem váltotta le a család által nem kedvelt sógorát. Ráadásul kiderült: Palin lánya tizenhét évesen gyermeket vár.

A republikánus alelnökjelöltet egyből mély vízbe dobta a nagypolitika. Sarah Palin, aki két évvel ezelőtt még egy csendes 7000 fős kisváros polgármestere volt, most a republikánus elnökjelölt várományosának, John McCainnek az alelnökjelöltjeként váratlanul került a reflektorfénybe.

A republikánus konvenció, mely hivatalosan hétfőn kezdődött volna, most tartalék üzemmódban fut a Gustav hurrikán tombolása miatt. Remek alkalom lett volna pedig ez Palinnek, hogy bemutatkozzon az amerikai szavazóknak. Persze még semmi sincs veszve, egyelőre Gustav is a fontolva haladók csoportját erősíti.

Alelnökjelölt és nagymama

Nagyobb probléma azonban, hogy az alelnökjelölt szekrényéből sorban dőlnek ki a csontvázak. Tizenhét éves Bristol nevű lányáról kiderült, hogy terhes, és úgy döntött, megtartja a gyereket, és férjhez megy az apához. Bár a republikánus alelnökjelölt lányaként meglepő lett volna, ha másképp dönt. Sarah Palin egyébként is köztudottan abortuszellenes, és tagja a Feministák az életértnek, amely a legnagyobb abortuszellenes feminista szervezet.

Tisztázatlan továbbá, hogy Palin alaszkai kormányzósága idején (2006 óta tölti be ezt a tisztet) valóban hatalmával visszaélve távolíttatta-e el az állam közbiztonsági biztosát. Palin menesztési hatásköre ugyan nem vitatott, ám indoka igen. A kirúgott Monegan ugyanis azt állította, azért kellett távoznia, mert ő nem volt hajlandó elbocsátani Palin volt sógorát, Mike Wooten alaszkai lovasrendőrt, aki válási és gyermekelhelyezési vitában állt Palin testvérével, Molly McCann-nel.

Azt, hogy Palin valóban visszaélt-e hatalmával Monegan kirúgásával kapcsolatban, jelenleg egy, az alaszkai törvényhozás által alkalmazott független nyomozó vizsgálja. Palin elismerte, hogy alkalmazottai legalább 25-ször kapcsolatba léptek közbiztonsági tisztviselőkkel a testvére volt férjének elbocsátása ügyében.

Füvezni nem, vadászni szeret

Tovább ronthat az összképen, hogy Palint 22 évvel ezelőtt ittas vezetés miatt letartóztatták. Palin bevallotta egyébként, hogy kipróbálta a marihuánát is, de nem tetszett neki, és nem támogatja a legalizálását. Az egyébként meglehetősen konzervatív kormányzónő szenvedélyes vadász, gyerekkora óta vadászott Alaszka erdőiben jávorszarvasokra, és a Nemzeti Fegyvertartási Szervezet tagjaként igen népszerű a fegyvertartásjogi aktivisták körében.

A Republikánus Párton belül széles körben értetlenkedés, olykor felháborodás követte McCain választását. Kiderült, hogy Sarah Palin előzetes átvilágítása a legjobb indulattal sem nevezhető teljesnek. A jelölt maga is csak körülbelül a bejelentés előtt egy héttel értesült arról, hogy az Egyesült Államok következő alelnöke lehet. Az átvilágítás is ennek megfelelően alakult.

Hillary-pótlék

McCain eredetileg egy közeli barátját, Joseph I. Liebermant látta volna szívesen az alelnöki tiszten, de érdeklődött Tom Ridge iránt is, aki Pennsylvania korábbi kormányzója volt. Ám mindketten támogatják az abortuszt, ezzel pedig jelentős keresztény-konzervatív választói bázist veszíthetnének a republikánusok – írja a New York Times honlapján. „John nem azt kapta, amit akart. A nagy rohanásban Palint választották. Ő jobban szerette volna, ha Ridge, vagy Lieberman lesz a jelölt” – állítja egy a kampányban részt vevő republikánus.

Fontos momentum volt azonban Palin személyének kiválasztásakor, hogy esetleg képes ex-Hillary-szavazatokat begyűjteni női politikusként. Igaz, a két politizáló nő ideológiája közti különbség nehezen áthidalható csak a női nem reprezentálásával – írja Ed Stoppard a Reuters honlapján megjelent elemzésében. Ettől függetlenül sok nő érdeklődést mutatott McCain jelöltje iránt, annak ellenére, hogy nem tervezik, hogy a republikánus jelöltre szavaznak.

Obama szerint irreleváns

„Szeretném most világosan kifejezni magam. Úgy gondolom, az emberek családja a legmélyebb magánügyük, gyermekeik élete pedig még ennél is privátabb téma. Ez nem lehet része a politikának, és semmi köze Palin asszony politikai kvalitásaihoz” – nyilatkozta az esetről riporterek kérdésére reagálva Barack Obama, demokrata elnökjelölt. Hozzátette, az ő édesanyja például 18 éves volt, mikor életet adott neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik