Nagyvilág

Slota kettős keresztet adott Malackának

Újabb monumentális kettős keresztet adományozott Ján Slota, ezúttal a Pozsonyhoz közeli Malacka (Malacky) városának hétfőn, és jelezte: eltökélt szándéka, hogy a szlovák államiság jelképének hatalmas betonmásaival tűzdeli tele hazája határvidékét.

Azokban az órákban, amikor Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnökök hosszú egyeztetések után Brüsszelben kötetlen megbeszélést tartottak, Fico koalíciós partnerpártja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Ján Slota ismét a magyarokból csúfot űző kijelentéseket tett, mondván, mennyire sajnálatos, hogy “a területünkön eddig sokkal több turulnak nevezett magyar papagájt avattak fel, mint a szlovák államiságot jelképező, a nemzetünk hazafias szellemét ébresztő kettős keresztet”.

Slota szavai szerint “a kettős kereszt már a IX. századtól aranyfonálként szövi át” a szlovák nemzet egész történelmét, s amit az SNS ezek felállításával elindított, azt véghez is viszi. Így további kettős kereszteket állít a haza magaslatain, hogy megmutassa: “a szlovák nemzet ezen a területen igenis őshonos nemzet, s voltak szebb idők is, amikor a IX. században mi szlovákok még ennél is szélesebb területen voltunk őshonosak, de sosem voltunk elég harciasak, sosem fenyegettünk más nemzeteket, nem követeltünk magunknak további területeket, mint ahogy azt most valaki Felső-Magyarországra, Felvidékre igényt tartván követeli.

Dél-Szlovákia nem az ocsmány turulok hona, hanem a szlovák államiságot jelképező kettős kereszteké” – idézte Slota Malacka városában elhangzott mondatait a szlovák média.

Ján Slota jelezte: a következő keresztet pártja még ezen a héten a szepességi Iglón (Spisská Nová Ves) állítja fel, s aztán következik a többi.

Elemzők szerint aligha véletlen a Gyurcsány-Fico találkozó és a malackai jelkép avatásának időben való egybeesése. Valószínűsíthető, hogy Slota arra a napra időzített üzenetnek szánta, amikor a magyar miniszterelnök Robert Ficónak várhatóan felveti, hogy ideje lenne elhatárolódnia Slota magyar-szlovák kapcsolatokat beárnyékoló, a szlovákiai magyarság közérzetét károsító, mindennapjaikat megkeserítő kijelentéseitől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik