Külföld

Nőket importálna Szerbia

admin
admin

2008. 08. 31. 13:12

Nőket hozatna szlávnyelvű országokból és a Távol-Keletről Szerbiába Zeljko Vasiljevic, a munka- és szociálisügyi minisztérium államtitkára, hogy enyhítsen az ország egyre katasztrofálisabbá váló demográfiai helyzetén.

A Szerb Szocialista Párthoz tartozó politikus a Press című újságnak nyilatkozva emlékeztetett rá, hogy Szerbiában jelenleg 250 ezer olyan falusi férfi van – főleg az ország keleti és déli, de egyes nyugati részein is -, aki hiába szeretne, nem tud megnősülni, családot alapítani, mert nincs a közelében elvehető nő. Arra, hogy miközben Szerbiában sok az elnéptelenedett település, s vannak kizárólag férfiak lakta falvak is, a belgrádi sajtó már többször felhívta a figyelmet.

Vasiljevic szerint a gond a jövőben csak súlyosbodik. Szakértői számítások szerint a következő két évben további 120 település válik lakatlanná. Az államtitkár a megoldás egyik módjának tartaná, hogy külföldről hívjanak családalapításra alkalmas nőket Szerbiába. Szláv nyelvűekre gondol – moldáviaiakra, ukránokra, oroszokra -, akik olyan területeken élnek, ahol kevés a férfi, s nem tudnak férjhez menni. De távol-keletiekre – Laosz, Burma, Vietnam, Kambodzsa vidéki körzeteiből származókra – is.

Ők azért lennének jó választás, mert nem idegen tőlük a falusi élet, érkezésük után azonnal el tudnának helyezkedni a mezőgazdaságban. Aztán ha megtalálnák a párjukat – az otthonról hozott mentalitásuknak köszönhetően -, nem idegenkednének attól, hogy több gyereket is szüljenek.

Ahhoz, hogy valósággá váljon, a belgrádi kormánynak kellene felkarolnia az ötletet, s elindítani a megvalósulás útján, mondta a Pressnek Zeljko Vasiljevic, aki úgy véli, hogy ilyen módon a 250 ezer magányos, nősülni nem tudó szerb férfiból mintegy 10-15 ezret lehetne eljuttatni a családalapításhoz.

Szerinte ideje volna már szakítani azzal a szemlélettel, hogy csak az a szerb, aki Szerbiában született és ortodox hitű, mivel ez vezetett oda, hogy ma az országnak kilencmilliónál is kevesebb a lakosa. “Nem hiszem, hogy egy kicsit ferde szem és a sárgás bőrszín bárkit elrettentene attól, hogy ázsiai nőt vegyen feleségül. Ennél sokkal fontosabb, hogy megértsék egymást és gyerekeik szülessenek. Azok gyerekek pedig már egész biztosan szerbek lesznek” – nyilatkozta a szerb munka- és szociálisügyi államtitkár.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.