Nagyvilág

Ki lesz a Kreml következő célpontja?

Az „agresszívvá vált” Oroszország legközelebbi célpontja talán éppen Ukrajna vagy a szintén jelentős elszakadni vágyó orosz kisebbséggel rendelkező Moldávia lehet – figyelmeztetnek az orosz-grúz háború utáni helyzetet elemezve nyugati politikusok. Szakértők szerint mivel katonai kiadások terén a Kreml már nem veheti fel a versenyt az Egyesült Államokkal, ezért a volt szovjet blokk országain fogja demonstrálni erejét.

David Miliband brit külügyminiszter szerdai kijevi látogatása alkalmával Európa vezető kormányainak egyik legkeményebb kritikáját fogalmazta meg a grúziai invázió kezdete óta. Miliband szerint az európai-orosz kapcsolatok fordulóponthoz érkeztek a mintegy két évtizedig tartó viszonylagos nyugodt időszak után – írja a The Guardian című brit napilap.

Medvegyev lépése, mely által önkényesen újra kívánta rajzolni a világtérképet, óriási jelentőséggel bír – hangsúlyozta a brit külügyminiszter, hozzátéve, hogy a szakadár tartományok elismerése nemcsak a hidegháborús időszak végét jelenti, hanem azt is, hogy eljött az idő, hogy a nemzetek egyenként kinyilvánítsák véleményüket a nemzetközi jog és a területi integritás kérdéseiben.

Ukrajna és Moldávia lesz a következő?

Bernard Kouchner francia külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy az újonnan agresszívvá vált Oroszország legközelebbi célpontja talán éppen Ukrajna, vagy a szintén jelentős elszakadni vágyó orosz kisebbséggel rendelkező Moldávia lehet.

A brit külügyminiszter kijevi látogatása alkalmával Viktor Juscsenko ukrán elnök szintén felhívta a figyelmet, hogy az orosz-grúz háború nemcsak egy, hanem minden ország számára intő jel lehet, soha nem lehet ugyanis tudni, hogy ki lesz a következő. Ha bárkinek is megengedjük, hogy figyelmen kívül hagyja a területi integritás alapvető jogát, azzal gyakorlatilag bármely ország létezését megkérdőjelezhetjük – fejtette ki Juscsenko.

Az „új hidegháború” az Ukrajnán belül a legnagyobb arányban oroszok által lakott területnek tekinthető Krím-félszigeten fog kiéleződni – írja a The Independent. A brit lap szerint az ott lakók nyíltan követelik az Ukrajnától való elszakadást, Moszkva pedig már hosszú évek óta erősíti azokat a csoportokat, amelyek az annektálást támogatják.

A The Independent által megszólaltatott ukrán politikai aktivista szerint Moszkva hosszú évek propagandájával gyakorlatilag előkészítette a Krím-félsziget elfoglalását, a grúziai konfliktus lezárultával pedig már csak idő kérdése, hogy a terület elfoglalását megkezdje. A szakértő szerint a kiélezett helyzetre jellemző, hogy a Krím-félszigeten egyre több embert támadnak meg az utcán azért, mert ukránul beszél. Ráadásul a tény, hogy a térségben tömegesen szereznek be orosz útleveleket, szintén arra enged következtetni, hogy a dél-oszétiai forgatókönyv a Krím-félszigeten fog megismétlődni – írja a lap.

„Idegek háborúja” következik

Hidegháborúról a szó régi értelmében nem beszélhetünk, az orosz vezetők tisztában vannak vele, hogy az ország évente 35 milliárd dollárt költ katonai kiadásokra az Egyesült Államok 310 milliárd dollárjához képest. Ráadásul Amerika gazdasága mintegy 14-szerese Oroszországénak – írja a The Daily Telegraph című brit napilap.

A Szovjetunio idejében a cél az volt, hogy az ország átvegye az Egyesült Államoktól a világ első számú hatalmának szerepét, Medvegyev és Putyin ugyanakkor tisztában van vele, hogy erre Oroszországnak jelenleg nincs lehetősége – mutat rá a The Daily Telegraph elemzése. Éppen ezért a Kreml a szomszédos országokon fogja demonstrálni erejét – vonja le a következtetést a lap, hozzátéve, hogy ez folyamatos katonai fenyegetettséget jelent a szovjet blokk államai számára. Moszkva a gáz-és olajkészletekkel közvetett módon a nyugati országokat is sakkban fogja tartani – teszi hozzá.

A hidegháború két nagyhatalom globális háborúját jelentette, melynek során a szemben álló felek többször a nukleáris megsemmisítés határára sodródtak, az új háború azonban nem hidegháborús jellegű, sokkal inkább az „idegek háborújának” tekitnhető – olvasható a tanulmányban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik