Dmitrij Medvegyev a Russia Today orosz tévéállomásnak nyilatkozva a kérdésre, hogy felkészült-e Oroszország arra, hogy (a Grúziától elszakadt Abházia és Dél-Oszétia) függetlenségének elismerése konfrontációhoz vezethet, kijelentette: “Nem félünk semmitől, egy hidegháború kilátásától sem, de nem akarjuk, hogy bekövetkezzen, és a kialakult helyzetben minden partnereink állásfoglalásától függ.”
“Ha a Nyugat meg akarja őrizni a jó kapcsolatokat Oroszországgal, akkor megértést tanúsít e döntés iránt, és akkor nyugodt lesz a helyzet. Ha a konfrontációt választják, akkor mit tehetünk, éltünk már másként, élhetünk úgy is” – mondta Medvegyev Horváth Júliának, az MTI tudósítójának jelentése szerint.
Oroszország azért ismerte el a (Grúziától elszakadt) Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét, hogy megakadályozza az ott élő népek elleni népirtást, s az elismerés teljes összhangban áll a nemzetközi joggal – mondta az elnök.
Emlékeztetett arra, hogy (a Szerbiától elszakadt) Koszovó függetlenségének elismerése kapcsán Oroszország nyugati partnerei azzal érveltek, hogy az különleges eset, s úgy vélte: a függetlenség elismerése mindig különleges eset, Koszovóban, Abháziában és Dél-Oszétiában egyaránt.
Végül hangsúlyozta: Oroszország teljes mértékben teljesítette a Sarkozy-Medvegyev megállapodásban foglalt hat alapelvben vállalt kötelezettségeit, az úgynevezett ütköző övezeteken kívül katonáit kivonta Grúzia területéről. Kérdésre válaszolva pedig hozzátette: az ezzel ellentétes állítások nem felelnek meg a valóságnak.