Külföld

Michelle Obama: a világ nem elég jó

admin
admin

2008. 08. 26. 13:14

Az amerikai Demokrata Párt Denverben tartott rendezvényének első napja az Egy nemzet címet viselte. Michelle Obama és Edward Kennedy beszédei kivételes eseménynek számítanak, és elemi erővel hatottak, a műsor többi része eseménytelen és unalmas volt.

Az első nap vezérszónoka Michelle Obama, a leendő elnökjelölt, Barack Obama neje volt. „Mindannyiunkat összeköt egy meggyőződés, hogy a világ nem elég jó úgy, ahogy van. Kötelességünk, hogy harcoljunk azért, hogy olyanná váljon, amilyennek lennie kéne” – kezdte beszédét az Obama család kősziklájaként is számon tartott Michelle. Majd elmondta, ez az a közös cél az, ami összeköti a szíveket, és közös utat jelöl ki számukra, és ez az út vezette ma erre a helyre az embereket.

„Egy feleségként jöttem ide, aki szereti a férjét, és meg van győződve, hogy rendkívüli elnök lesz belőle, (…) anyaként jöttem ide, lányaim sorsát szívem legmélyén viselem, (…) az ő jövőjük, mindannyiunk gyerekeinek jövője a tét ezen a választáson” – mondta a férjével 16 éve házasságban élő asszony. „Most már sejthetik, miért próbálkoztam nála újra meg újra, hiába kosarazott ki. Az amerikai választók is egy ilyen kitartó elnököt látnának szívesen a Fehér Házban, nemde?” – kontrázott Obama a hitvesi bókokra. „Ez volt az első alkalom, hogy az amerikai választók egy kis ízelítőt kaptak, milyen is az igazi Michelle Obama” – mondta a CNN politikai elemzője, Bill Schneider.

Talán a first lady szerepére pályázó Michelle-nél is nagyobb tapsot kapott, és a meglepetés erejével hatott Edward Kennedy, a Demokrata Párt legnagyobb tekintélyű politikusa. A 76 éves politikus megjelenése könnyeket csalt az egész arénát megtöltő közönség szemébe, hiszen súlyos agydaganatban szenved, mellyel júniusban operálták. Azóta ez volt az első nyilvános megjelenése, és nem tudni, követi-e még másik, véli Schneider. „Nem számít, hogy az ember demokrata vagy republikánus, mindenképp megindító eseménynek voltunk tanúi ezen az estén” – mondta a CNN egy másik munkatársa, James Carville.

„Semmi, az égvilágon semmi nem tarthatott volna vissza attól, hogy eljöjjek erre a különleges alkalomra” – mondta Edward Kennedy, John és Robert Kennedy testvére az életét és pályáját bemutató tízperces rövidfilm után. „Novemberben átkerül a fáklya egy új nemzedékhez, Obama lezárja az előítéleteken alapuló régi politizálást, (…) a remény feléled, az álom életben marad” – tette hozzá a veterán demokrata.

Elemzők szerint, bár Michelle Obama és Edward Kennedy beszédei kivételes eseménynek számítanak, és elemi erővel hatottak, a műsor többi része eseménytelen és unalmas volt. „Az emberek figyelmét már a rendezvény elején meg kell ragadni, nem szabad hagyni, hogy ezek az órák kárba vesszenek” – mondta Bill Bennett, a CNN politikai elemző munkatársa.

A demokrata konvenció további programtervében azonban vannak még ütőkártyák. Kedden Hillary Clinton, Obama volt párton belüli konkurense tart majd beszédet. „A demokrata párt nem egy tipikus állj-be-a-sorba párt. Sokféle meggyőződés és sokszínű elvek uralják. De senkinek ne legyenek kétségei, egységesek vagyunk” – hangsúlyozta korábban a demokrata jelöltséget elbukó Hillary.

Szerdán Hillary férje, Bill Clinton volt elnök, valamint a Barack Obama által a napokban alelnökjelöltjeként megnevezett Joe Biden méltatja majd Obama és a Demokrata Párt érdemeit.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.