A hegymászókat vasárnap hajnalban sodorta el egy mintegy ötven méter széles, kétszáz méter hosszú lavina. A csoport nyolc tagja sérülésekkel megúszta a balesetet és kiszabadította magát a hóból, a másik nyolc életben maradásához azonban már vasárnap, az első mentési kísérletek kudarca után sem fűztek reményt.
Az első hírek öt osztrák és három svájci állampolgár haláláról szóltak, a legutóbbi tájékoztatás szerint azonban négy német, egy osztrák és három svájci állampolgár vesztette életét a balesetben.
Vasárnap mintegy negyven hegyi mentő indult a keresésükre, de nem jártak sikerrel. Hétfőn helikopterről még egyszer végigpásztázták a környéket, de így sem akadtak rá a holttestekre. Lavinaveszély miatt a következő napokban nem tudják folytatni a kutatást.
A hatalmas hógörgeteg 3600 méter magasban, a Mont Blanc du Tacul hegycsúcsnál zúdult le egy hegymászók által gyakran járt útvonalra.
Nem a hegymászók hibáztak, és nem is az időjáráson múlott – mondta az illetékes csendőrség szóvivője. “Egyszerűen balszerencse volt” – fogalmazott.