Nagyvilág

Moldovát figyelmeztetik az oroszok

A legutóbbi dél-oszétiai események megmutatták, milyen veszélyesek lehetnek a befagyasztott konfliktusok - figyelmeztette Dmitrij Medvegyev orosz államfő moldovai kollégáját, Vlagyimir Voronyint.

A Szocsiban tartott találkozón kijelentette: a Grúziától elszakadni kívánó területek problémája a fegyveres konfliktusig fajult, ez “mindannyiunknak figyelmeztetés, és ebben az összefüggésben kell vizsgálni a Dnyeszteren túli terület ügyét.”

Ugyanakkor az orosz elnök hangsúlyozta: jó esélyt lát a Moldovától elszakadni kívánó Dnyeszteren túli terület ügyének rendezésére.

17 éve

Voronyin hangsúlyozta: Tiraszpol problémája 17 éve fennáll, de 2001 óta, amióta elnök, sikerült elkerülni az indulatok felhevülését, és azt mondta, nem is fogja hagyni, hogy a helyzet fegyveres konfliktussá fajuljon. Mindazonáltal rámutatott: a befagyasztott, vagy alvó konfliktusok olyanok, mint a vulkánok.

Natalja Tyimakova, az orosz elnök sajtótitkára a találkozó után bejelentette: a legközelebbi jövőben megbeszéléseket tartanak majd az érdekelt felek – Oroszország, Moldova és a Dnyeszteren túli terület – képviselőinek részvételével. Tyimakova hozzátette, hogy Medvegyev Voronyinnak hangsúlyozta: Oroszország kész erőfeszítéseket tenni a konfliktus végleges rendezése érdekében, s elhangzott, hogy mindkét fél kész a kérdésben a konzultációk folytatására.

5+2

A Dnyeszteren túli terület ügyében 5+2 formátumban folytatott tárgyalások – amelyeken Moldova, a Dnyeszteren túli terület, Oroszország, Ukrajna és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vett rész, s megfigyelőként jelen volt az EU és az Egyesült Államok -, 2006 februárjában szakadtak meg, s csak két év elteltével sikerült felújítani a folyamatot.

Voronyin moldovai államfő és a Dnyeszteren túli el nem ismert köztársaság vezetője, Igor Szmirnov között hét éves szünet után idén áprilisban került sor az első találkozóra. Ezen megállapodtak abban, hogy a tárgyalásos folyamat felélesztése céljából felújítják a rendszeres kapcsolatot.

Sajtóértesülések szerint ezekben a napokban Moszkvában tartózkodik Igor Szmirnov is, de programja nem ismert. Az orosz államfővel a tervek szerint szeptemberben lesz hivatalos találkozója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik