Külföld

Ismét szavazhatnak az EU-ról az írek

admin
admin

2008. 08. 25. 13:21

Elképzelhető, hogy Írországban „szükség lesz" egy második népszavazásra az Európai Unió (EU) reformszerződéséről, miután a júniusi referendumon az elutasító szavazatok kerültek többségbe - jelentette ki az ír kormány Európa-ügyi államtitkára lapnyilatkozatában.

Dick Roche az Irish Independent című lapban közölt nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Dublinnak a lisszaboni szerződés elutasításával előállt helyzet minden lehetséges megoldását figyelembe kell vennie.

„Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy adott pillanatban és megfelelő körülmények fennállása esetén újra szükség lesz a lakosság megkérdezésére” – tette hozzá az államtitkár, aki ezt mindazonáltal személyes véleményének (nem pedig kormányzati álláspontnak) minősítette.

Nicolas Sarkozy, az EU soros elnöki tisztségét betöltő Franciaország államfője júliusi írországi látogatása előtt heves vitát keltett a szigetországban azzal a kijelentésével, hogy az íreknek még egyszer szavazniuk kell a lisszaboni szerződésről.

Az ír sajtó szerint a következő népszavazást jövő szeptemberre vagy októberre írhatnák ki, ám a voksolás megismétlését egyelőre nem csupán a lisszaboni szerződést ellenzők tábora, hanem a teljes ír lakosság nagy többsége is heves ellenzéssel fogadja.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.