Külföld

Fej-fej mellett Obama és McCain

admin
admin

2008. 08. 25. 16:14

Hétfőn napvilágot látott az első közvélemény-kutatás azt követően, hogy Barack Obama, a demokrata elnökjelöltség várományosa megnevezte alelnökjelöltjét, Joe Bident. A felmérés szerint a Obama és a repbulikánus McCain között rendkívül kiélezetté vált a verseny.

A CNN legfrissebb közvélemény-kutatása alapján a megkérdezettek 47 százaléka támogatja Barack Obamát és körülbelül ugyanennyien republikánus ellenfelét, John McCaint. „Obama számára ez mindenképpen visszalépésnek számít, hiszen múlt hónapban még 51-44 arányban vezetett a megkérdezettek körében” – állapította meg Keating Holland, a CNN felmérésekért felelős igazgatója.

„Még a múlt héten, Joe Biden megnevezése előtt is vezetett legalább néhány százalékponttal” – tette hozzá. A visszaesés felelősei lehetnek azok, akik annak idején Hillary Clintont támogatták és még most is szívesebben látnák az elnöki székben, mint Obamát. Az ex-Clinton drukkerek 66 százaléka áll most ki Obama mögött. Ez a szám júniusban 75 százalék volt, tehát ők is fogyatkoznak. McCainhez ma már 27 százalékuk lenne hajlandó átpártolni a júniusi 16 helyett.

A megkérdezett választók 54 százaléka tartja kiváló, illetve jó döntésnek Joe Biden kiválasztását. A megkérdezett demokrata választók között ez a szám 73 százalék, a Clinton-hívők között pedig 59. „Az amerikai választók nagy része nem ismeri Bident, de az elfogadottsága 13 ponttal magasabb, mint az elutasítottsága.

Ugyanakkor Biden nem Clinton, így könnyen előfordulhat, hogy a new york-i szenátorasszony támogatói legalábbis időlegesen elpártoltak a demokratáktól. A felmérés demokrata válaszadóinak azonban csak 38 százaléka fogadta volna szívesebben, ha Obama Clintont választja. A felmérést szombaton és vasárnap készítette a CNN. Telefonon kérdeztek meg 1023 nagykorú amerikai állampolgárt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.