Külföld

Tüntettek világszerte Kína ellen

admin
admin

2008. 08. 08. 20:30

A pekingi olimpia megnyitójával egy időben pénteken világszerte számos nagyvárosban tartottak tüntetéseket a kínai nagykövetség előtt Peking emberjogi politikája ellen.

A francia fővárosban a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi jogvédő szervezet felhívására közel ezren tiltakoztak Kína párizsi nagykövetségénél. A rendőrség először megtiltotta, hogy a tüntetők a képviselet elé vonuljanak, majd végül mintegy húsz méterre megközelíthették a George V sugárúton álló épületet – közölte az RSF főtitkára, Robert Ménard. A tüntetők az olimpiai ötkarikát bilincsként ábrázoló transzparensekkel az emberi jogok helyzete ellen tiltakoztak az olimpia megnyitója alkalmából.

A cenzúra eltörlését követelték

Egy másik, 200-300 fős csoport, köztük számos tibeti, a Trocadéro téren – szintén a kínai nagykövetség közelében – tüntetett. A csoport a gyász jeleként öt koporsóval és Szabadságot Tibetnek! feliratú táblákkal vonult fel.

Az RSF tüntetéseket hívott össze közép-európai idő szerint 13 órára Kína londoni, madridi, berlini, párizsi, washingtoni, brüsszeli, ottawai, római és stockholmi nagykövetsége, valamint a lausanne-i olimpiai múzeum elé a pekingi olimpiai játékok megnyitójához időzítve. A tüntetők a sajtó szabadságát, a bebörtönzött újságírók szabadon engedését és az internet cenzúrájának megszüntetését követelték a kínai kormánytól.

Nem sokkal a megnyitó előtt az RSF megkaparintott egy pekingi FM-rádiófrekvenciát, és a szólásszabadság kínai helyzetéről sugárzott egy húszperces adást, amelyben több, Kínából kivándorolt aktivista is szót kapott.

Pekingben egy órával a megnyitó előtt kínai rendőrök őrizetbe vették a Diákok a Szabad Tibetért nevű, New York-i székhelyű csoport három amerikai aktivistáját a Nemzeti Stadion közelében. A tüntetők tibeti zászlót lengettek, amikor a rendőrök leteperték őket.

Brüsszel, Újdelhi

Brüsszelben, az Európai Unió székhelye előtt közel száz, tibeti zászlókat lengető demonstráló gyűlt össze.
Koppenhágában néhány tucatnyi férfi és nő fejét kopaszra borotválta a kínai nagykövetség előtti járdán a “a kínai elnyomást elszenvedő tibeti szerzetesekkel való együttérzés jeleként – közölte Thomas Tor Ulstrup, a Dán Bizottság Tibet támogatására nevű szervezet tagja.

Szintén röviddel az olimpiai megnyitó előtt több ezer, indiai száműzetésben élő tibeti szerzetes tüntetett Újdelhiben a kínai nagykövetség előtt. A buddhista szerzetesek megpróbálták elbontani az épület körül még márciusban felállított kordonokat és szögesdrótkerítéseket, ám a rendőrség hamar véget vetett a megmozdulásnak és több tüntetőt őrizetbe vett. Közel kétezer tibeti menekült demonstrált az észak-indiai Dharamszalában is.
Nepál fővárosában, Katmanduban közel 1400, Tibet-párti tüntetőt vett őrizetbe a rendőrség.

Felgyújtotta magát egy ujgur

Több száz ujgur tüntető vonult Kína ankarai nagykövetsége elé, ahol az épület előtt az egyik demonstráló benzint locsolt a ruhájára és felgyújtotta magát. A tüntetők Kína-ellenes jelszavakat skandáltak, amikor a férfi a tömeg élére rohant, és “Éljen soká Turkesztán!” felkiáltással lángba borította magát. A közelében álló tüntetők egy takaró és egy poroltó segítségével hamar eloltották a lángokat. A férfit égési sérülésekkel azonnal kórházba szállították.

A törökkel rokon nyelvet beszélő ujgurok nagyobb autonómiát követelnek a Kína északnyugati részén található, muzulmán többségű Hszincsiang-Ujgur autonóm terület (Xinjiang Uygur Zizhiqu) számára. Egyes ujgur csoportok arra törekszenek, hogy Kelet-Turkesztánban önálló államot hozzanak létre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.