Külföld

Sarkozy Kínát választotta

admin
admin

2008. 08. 06. 22:13

A francia államfő nem találkozik a dalai lámával a vallási vezető franciaországi útja során. A tibeti események miatt Sarkozy korábban az olimpia megnyitójának bojkottját is felvetette.

A döntést hivatalosan azzal magyarázták, hogy a dalai láma nem kérte a találkozást. Megfigyelők ugyanakkor arra emlékeztettek, hogy Kínában nagy felháborodást keltett, amikor Párizs a tavaszi tibeti események miatt élesen bírálta a pekingi vezetés politikáját, az emberi jogok be nem tartását, s még egy bojkottmozgalom is elindult Kínában a francia termékek ellen. Ennek nyomán a párizsi vezetés gyorsan visszakozott, és Nicolas Sarkozy – aki korábban még azt is kilátásba helyezte, hogy nem vesz részt az olimpia megnyitóján – végül mégis ott lesz az eseményen Pekingben.

Kínai részről korábban figyelmeztették Sarkozyt, hogy ne találkozzon a dalai lámával Franciaországban. Bár Sarkozy jelezte, hogy „nem Kína dolga a francia elnök napirendjének meghatározása”, nyilván nem akarta tovább feszíteni a húrt. Az elnöki hivatal közleménye szerint Sarkozy felesége, Carla Bruni azért ott lesz azon a rendezvényen, amelyen a dalai láma augusztus 22-én felavat egy új buddhista templomot Franciaországban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.