Nagyvilág

Halálért könyörög a kanadai kannibál

Saját meggyilkolásáért könyörgött kedden a tárgyalóteremben Vince Weiguang Li, aki múlt hét szerdán brutálisan meggyilkolta 22 éves utastársát Kanadában, az Alberta államból Winnipegbe tartó belföldi buszjáraton. A Kínából 2004-ben Kanadába érkezett bevándorló megkéselte áldozatát, majd lefejezte, és egy a helyszínre érkező rendőrbiztos szerint evett is belőle.

A busz többi utasa szerint semmilyen előzménye nem volt a rémmesébe illő bűncselekménynek. Az utasok többsége filmet nézett vagy aludt, mikor vérfagyasztó sikolyt hallottak. Mikor észrevették, amint Li minden különösebb grimasz nélkül szurkálja áldozatát, lemenekültek a buszról. Miután a tettes lefejezte áldozatát, fejét az ablakban lóbálva mutogatta az elszörnyedt utasoknak – számolt be a rémtettről a CNN.

A kanadai hatóságok által minden idők legbrutálisabbnak tartott gyilkosságának elkövetőjét keddre rendelték be, hogy a bíróság eldöntse, szükség van-e elmeorvosi vizsgálatra. A bíró azonban elhalasztotta a meghallgatást egy rövid időre, hogy lehetőséget adjon a vádlottnak, beszéljen a hivatalból kirendelt ügyvédjével. Elfogása óta Li nem szólalt meg. Nem állt szóba sem az ügyészekkel, sem az ügyvédjével.

Miután a bíró megkérdezte, óhajt e saját ügyvédet fogadni, Li megrázta a fejét és halkan annyit mondott: „Kérem, öljenek meg”. A halk könyörgést hallották a teremben ülő riporterek és a jegyzők is, a bíró azonban figyelmen kívül hagyta.

A helyszínelő rendőrök egy műanyag zacskót találtak Li zsebében. A szatyorban egy fül, egy orr és a száj egy része volt – áll a jelentésben, mely a pszichiátriai vizsgálat iránti kérelem indoklásaként nyújtott be Joyce Dalmyn ügyész. Az ügyész elmondta továbbá, hogy a gyilkosság estéjén az egyetlen mondat, amivel Li a kiérkező rendőröknek reagált, ennyi volt: „Örökre a buszon kell maradnom”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik