Nagyvilág

Lepaktáltak titokban a britek a radikális síitákkal

Az Irakban szolgáló brit erők azért nem vettek részt a márciusi bászrai harcokban amerikai és iraki szövetségeseik oldalán, mert titkos alkut kötöttek a Mahdi Hadseregével, Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok milíciájával – írja a The Times.

A londoni újság szerint az egyezség értelmében – amellyel
vissza akarták csalogatni a síita mozgalmat a politikai folyamatba – egyetlen
brit katona sem vonulhatott be a dél-iraki Bászra kikötővárosba Des Browne brit
védelmi miniszter engedélye nélkül, miközben az amerikai és iraki erők csaknem
egy héten át küzdöttek ott a síita milicisták ellen.


„Nem voltam boldog – idézi a lap Chuck Western amerikai alezredest, aki
tanácsadóként működik az iraki hadsereg mellett. – Rossz emberekkel alkut kötni
általában nem jó ötlet.”

A brit védelmi minisztérium tagadta, hogy bármilyen egyezkedés
lett volna a Mahdi Hadseregével, és azt hangoztatta, hogy a britek azért nem
tudtak bekapcsolódni a harcokba, mert nem voltak rá tervek. A minisztérium
szóvivője szerint a hadműveletet „az irakiak tervezték meg, vezették és
hajtották végre”.


A The Times idéz egy „magas rangú brit védelmi forrást”, aki szerint
az alku súlyos kárt okozott Nagy-Britannia jó hírének Irakban. „(Núri
al-)Máliki (iraki kormányfő) és az amerikaiak úgy érezték, a briteket
erkölcsileg megkérdőjelezhetővé tette az egyezség, amelyet a milíciával
kötöttek – mondta a forrás. – Míg mi a kitérés stratégiáját választottuk, az
amerikaiak bementek, és szembeszálltak a problémával.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik