Külföld

Katonák a Coloseumnál

admin
admin

2008. 08. 05. 14:10

Az olasz védelmi minisztérium közlése szerint több száz katona fog szolgálatot teljesíteni nagyobb olasz városokban a kormány utcai bűnözés elleni harcának részeként – írja a CNN. Csak Rómába mintegy 400 katonát telepítettek, főként a metró- és vonatállomások, valamint egy bevándorlási központ közelébe.

Milánóban 150 katona járőrözött a Duomo katedrálisnál és olyan kiemelt fontosságú helyszíneken, mint az amerikai konzulátus, vagy a város zsinagógája. Helyszíni jelentések szerint fegyveres csapatok jelentek meg Nápoly, Bologna és Palermo utcáin is – írja a CNN honlapja.

„A közeljövőben még több katona fog védelmet nyújtani az utcai bűnözés ellen, a végső létszám nagyjából 3000 fő lesz” – mondta Mario Busi a védelmi minisztérium embere. Ignazio La Russa védelmi miniszter elutasította azokat a vádakat, hogy az egyenruhások félelmet keltenének a civil lakosságban. Úgy véli, ennek pont az ellenkezője igaz, az emberek végre biztonságban érezhetik magukat.

Silvio Berlusconi konzervatív kormánya a biztonsági intézkedéseket és a bevándorlókat érintő törvények szigorítását a közbiztonság javításának szükségességével magyarázza. Berlusconi áprilisi választási győzelmét követően a jog és a rend helyreállítását tűzte ki elsőrendű céljaként. Ellene egyébként több korrupciós ügyben is folyik a nyomozás.

Az intézkedéseket ellenzők egy része úgy véli, az olasz városok militarizálása rossz irányba mutat. Mások szerint a 3000 katona felvonultatása csak egy kormányzati show része. A kilencvenes évek elején egyébként küldtek már katonákat Szicíliába, hogy tehermentesítsék az ottani rendőrséget a maffia elleni küzdelemben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.