Külföld

Majdnem belebukott nyaralásába egy német szakszervezeti vezető

admin
admin

2008. 08. 04. 10:43

Csaknem állásába került az egyik legnagyobb német szakszervezeti szövetség, a ver.di elnökének a csendes-óceáni szigeteken töltött idei nyaralása.

A lemondását követelő felhívások nyomán Frank Bsirske egy hétfői interjúban bejelentette: utólag kifizeti azokat az ingyenrepülőjegyeket, amelyeket feleségével együtt a Lufthansától kapott éppen akkor, amikor a ver.di szervezésében a légitársaság földi személyzete sztrájkba lépett.

Az 56 éves szakszervezeti vezető egyben a Lufthansa felügyelőbizottságának a tagja, ezért vehette igénybe az ingyenjegyet. A szolgáltató ágazat dolgozóit tömörítő szakszervezet tagsága körében azonban mindez óriási felháborodást váltott ki, a politikai pártok többsége pedig a ver.di-elnök lemondását követelte.

A szemére hányták, hogy előbb szakszervezeti vezetőként kiadta a Lufthansa elleni sztrájkfelhívást, majd fb-tagként a légitársaság költségén – első osztályú, pezsgős és kaviáros ellátásban részesülve – nyaralni utazott, a munkabeszüntetést pedig helyettesei irányították.

A konzervatív CDU/CSU, a szociáldemokrata SPD, valamint a liberális FDP több magas rangú politikusa mindezt erkölcstelennek és etikátlannak minősítette. A szakszervezeti szövetség vezetősége nem foglalt állást.

Nyilatkozatában Bsirske elismerte, hogy hibát követett el. Azt állította, hogy az ingyenjegy fb-tagként járt ugyan neki, de „nem mérte fel kellően, hogy az utazás az adott körülmények között milyen kedvezőtlen visszhangot vált ki”. Mindennek nyomán úgy döntött, hogy befizeti a Lufthansa kasszájába a több mint 20 ezer eurót: azt az összeget, amelybe a két repülőjegy eredetileg került volna.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.