Nagyvilág

Életfogytiglanra ítélték Hodorkovszkij jobb kezét

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte egy moszkvai bíróság pénteken Leonyid Nyevzlint, a felszámolt Jukosz olajipari óriáscég egyik volt főrészvényesét. Korábban már bűnösnek találták bérgyilkosságok szervezésében.

A francia hírügynökségnek nyilatkozó bírósági szóvivő elmondta: a bíróság határozata szerint Nyevzlinnek a rá kirótt szabadságvesztést büntetőtáborban, vagyis rendkívül szigorú fogva tartási körülmények között kell letöltenie. Előzőleg már ismertté vált, hogy a bíróság bűnösnek találta Nyevzlint bérgyilkosságok és gyilkossági kísérletek szervezésében.

Az indoklás szerint a bíróság meggyőződött arról, hogy Nyevzlin számos rendkívül súlyos bűncselekményt szervezett meg, többek között egy polgármester meggyilkolását azon a településen (Nyeftyejuganszk), ahol az olajtársaság legnagyobb termelési részlege működött.

Az ügyészség szerint 1998 és 2002 között Nyevzlin több üzletembert és hivatalnokot öletett meg. Az idén februárban befejeződött nyomozás 11 bűncselekmény elkövetésével vádolta Nyevzlint, aki az egyik legközelebbi munkatársa volt Mihail Hodorkovszkijnak, a jukosz sokmilliárdos csalás miatt börtönben ülő egykori vezetőjének.

A per a 2003 óta Izraelben élő Nyevzlin távollétében zajlott le. A Yukos-főrészvényes Menatep – mai nevén GML – csoport nevében Nyevzlin koordinálja a Jukosz visszaállamosítása és csődbe taszítása miatt Oroszország ellen külföldi bíróságokon folyó jogi csatákat. Moszkva kérte a kiadatását, Izrael azonban megalapozatlannak ítélte és elutasította a kérést.

Nyevzlin korábban többször is visszautasította az ellene felhozott vádakat, és azt hangoztatta, hogy a pert a Kremlből irányították. Hozzátette, hogy az ítélet ellen fellebbez az Emberi Jogok Európai Bíróságánál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik