Nagyvilág

Terjed az önbíráskodás Ukrajnában

Helyi emberjogi szervezetek szerint Ukrajnában rohamosan növekszik az idegenek ellen faji alapon elkövetett erőszakos cselekmények száma, a lakosság körében pedig terjed az önbíráskodás.

A rasszista és etnikai hátterű támadások számának igen jelentős mértékű ukrajnai növekedését jelzi, hogy 2007 folyamán ötször annyi ilyen jellegű erőszakos cselekményt követtek el, mint 2006-ban, míg az idei év első harmadában már kétszer annyit, mint 2007-ben összesen – közölte szerdán Jevhen Zaharov, a Harkivi Emberjogvédő Csoport társelnöke az Ukrán Helsinki Bizottság 2008. évi jelentését ismertető kijevi sajtókonferenciáján.

A támadások ilyen mértékű megszaporodása azt jelzi, hogy az atrocitások mögött olyan radikális szervezetek állnak, amelyek nem riadnak vissza az idegenek elleni erőszaktól – tette hozzá Zaharov, aki szerint az állami szervek nem reagálnak megfelelő módon ezekre a fejleményekre.

Az egyetlen pozitív lépésnek azt nevezte, hogy az ukrán rendőrségen belül speciális ügyosztályt hoztak létre a rasszista és xenofób alapon elkövetett bűncselekmények felderítésére, továbbá az idén megszülettek az első ítéletek a nemzetiségi és vallási alapú gyűlöletkeltést büntető törvénycikkely alapján.

Az emberjogi aktivista aggasztónak mondta, hogy Ukrajnában terjed a jogelvek, a törvények és a bíróság semmibevétele. Nem bíznak az ukránok a hatalomban sem, amit szerinte azok a mind gyakrabban előforduló esetek is jeleznek, hogy a közlekedési baleseteknél az emberek meg sem várják a rendőri intézkedést, hanem önbíráskodást gyakorolnak a vétkesekkel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik