Nagyvilág

Luxusbörtönben ülhet Karadzic

A hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fogdájában az ENSZ legmagasabb elvárásainak megfelelő körülmények között várhatnak a vádlottak a perükre, ítéletük kihirdetésére vagy arra, hogy átszállítsák őket a börtönbe, ahol letöltik büntetésüket.

Radovan Karadzic, a boszniai szerbek népirtással, háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt volt politikai vezetője szerdán csatlakozott ahhoz a 42 fogolyhoz, akit azokban a cellákban őriznek, amelyet az ENSZ bérel a holland államtól a scheveningeni börtönben, Hága fürdőváros részében.

Kék színű a “dekoráció”

“A tárgyalásukra váró foglyok fizikai és mentális jóléte elsőrendű fontosságú” – írja honlapján az NT, amelynek fogdájában jelenleg 37 vádlott lakik. Minden egyes fogva tartottat külön zárkában helyeznek el, amely egész nap nyitva van. A berendezés egyszerű ágyból, munkaasztalból, mosogatóból, illemhelysarokból és polcokból áll. A függönyök és a burkolat kék, ami a törvényszék hivatalos színére utal.

A foglyok telefonálhatnak és tévézhetnek. Kézműves műhely, edzőtermek, konyha, játéktermek állnak rendelkezésükre, kisebb bevásárlásaikat megejthetik a börtön boltjában. Végezetül “hitvesi szoba” biztosítja, hogy bensőséges körülmények között fogadhassák házastársaikat. A 2006 márciusában meghalt Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök két cellát kapott, mert terjedelmes aktái miatt nagyobb tárolóhelyre volt szüksége.

Mindazokat, akik megütköznek a foglyok “kiváltságain”, a börtön igazgatósága emlékezteti arra, hogy a bentlakókat még nem ítélték el, megilleti őket az ártatlanság vélelme; ez magyarázza fogva tartásuk körülményeit.

Egy Franciaországba átszállított fogoly ügyvédje szerint, amikor elítélik őket, nem mondják meg, melyik börtönben szeretnék letölteni büntetésüket, hogy a lehető legtovább maradhassanak Hágában. A fogda a scheveningeni börtön egyik szárnyát foglalja el, amelyet az ENSZ vett bérbe.

Panaszkodnak az ételre

A világszervezettől a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) hat cellát kibérelt saját foglyai számára. Ezek közül jelenleg öt zárkának van lakója, egyikük Charles Taylor volt libériai elnök. Pere januárban kezdődött meg a Sierra Leone-i háborús bűnöket vizsgáló különleges törvényszéken, amelyet Hágába telepítettek, és az ICC helyiségeit használja.

Ha esetleg a két törvényszék foglyai ugyanabba az edzőterembe járnak, akkor sem találkoznak: különböző időpontokban sportolnak. Az imaszoba szintén közös helyiség.
Az épület másik szárnyában köztörvényes bűnözőket őriznek, és itt működik a börtönkórház is. Maga a börtön, amely az egyik hágai külvárosban, egy előkelő negyed szélén áll, nyomasztó múltú épület, ahol számos holland ellenállót kínoztak meg és végeztek ki a náci megszállás alatt.

Több szemtanú is arról számolt be, hogy a börtön falai között testvéries a légkör; az egykori ellenségek most a pingpongasztal mellett csatáznak, egymás mellett sportolnak az edzőteremben, és összefutnak bevásárlás közben. A foglyok ugyanakkor nincsenek nagy véleménnyel az étkezdéről, ahol szerintük “íztelen kórházi kosztot” szolgálnak fel – írta Slavenka Drakulic újságírónő háborús bűnösökről szóló könyvében.

Ünnepek alkalmával a fogva tartottak maguk szervezik meg a banketteket. Összedobják a pénzt, és egy rakás balkáni árut hozatnak: sült húst, kenyeret, süteményeket. Már csak egy pohár dalmáciai bor hiányzik, de a fogda szabályzata tiltja a szeszfogyasztást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik