Nagyvilág

Tőkés még mindig közvetíteni akar

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke továbbra is közvetíteni próbál a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) között - derült ki hétfőn a Tőkés László és az MPP küldöttsége között Nagyváradon tartott megbeszélésen.

Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke elmondta: a résztvevők kifejezték reményüket, hogy a helyzet kimozdulhat a holtpontról, hiszen az MPP elviekben már elfogadta az RMDSZ-nek a belső koalícióra vonatkozó ajánlatát, amely azt helyezte kilátásba, hogy az MPP-sek RMDSZ-listán indulhatnak az őszi parlamenti választásokon. Remélték, hogy valamilyen párbeszéd elkezdődhet a konkrétumokról, s hogy a hét végéig eredményre lehet jutni.

A múlt pénteken az RMDSZ és az MPP küldöttségei megállapodás nélkül álltak föl az asztaltól Marosvásárhelyen. Az MPP tárgyalóküldöttsége ugyanis akkor nem mondott igent a belső koalícióra.

Ez utóbbi értelmében az MPP a helyhatósági választásokon elért eredmények arányában (országos szinten mintegy 15 százalék) részesülne a képviselői és szenátori helyekből, de jelöltjei az RMDSZ színeiben indulnának. Ugyanakkor megőrizhetik identitásukat, és csak egyes kérdésekben kellene majd egyeztetniük az RMDSZ-frakció többi részével.

A Szász Jenő vezette MPP korábban elutasította ezt a lehetőséget, ragaszkodva az “egyenrangú felek” alkotta választási koalícióhoz. Vasárnap este azonban bekövetkezett a fordulat: az MPP közleményben jelezte: “elviekben elfogadja” a belső koalícióra vonatkozó javaslatot.

Az RMDSZ szerint azonban későn érkezett a jelzés az álláspont változásáról. Markó Béla, az RMDSZ elnöke újságírók előtt hétfőn leszögezte: “az RMDSZ racionális, nyilvános, egyszerű javaslatot tett az MPP-nek, és megfelelő időt is hagyott a gondolkodásra… Ezt a javaslatunkat visszautasították…, rá két napra egészen más álláspontra helyezkedtek”. Markó szerint ilyen körülmények között az MPP-ben e pillanatban nincs biztosíték arra, hogy az, amiben megegyeznek, a későbbiekben is érvényes lesz.

“Tőkés Lászlóval és az EMNT-vel természetesen folytatjuk a párbeszédet, vele hajlandó vagyok a politikai együttműködésről, akár a választási együttműködés lehetőségéről tárgyalni. Én őt tartom az RMDSZ-en kívüli politikai csoportosulás mérvadó vezetőjének, és ilyen megbeszélésre vele, valamint azokkal, akiket ő megnevez, természetesen a következő napokban is sor kerülhet” – mondta Markó.

A nagyváradi megbeszélésen az EMNT és az MPP delegációi megállapodtak abban, hogy Tőkés László folytatja közvetítői szerepét, telefonon tovább egyeztet Markó Bélával, s a következő napokban kiderül, miként alakulhat a párbeszéd a két szervezet között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik