Külföld

Mégis lesz egyezség Erdélyben?

admin
admin

2008. 07. 28. 10:03

A Magyar Polgári Párt (MPP) elviekben elfogadja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) belső koalícióra vonatkozó ajánlatát - olvasható a párt legújabb közleményében.

Az MPP elnöksége által aláírt, vasárnap késő este kiadott dokumentumában az áll: a Magyar Polgári Párt tudomásul vette, hogy a választási koalícióra vonatkozó együttműködési ajánlatát az RMDSZ vélelmezett jogi aggályok miatt nem kívánja elfogadni, és ezen álláspontján nem is akar változtatni.

Az MPP ezúttal elviekben elfogadja az RMDSZ belső koalícióra vonatkozó ajánlatát, azzal, hogy az együttműködés részleteinek rögzítésére a szövetséggel megkezdett szakértői tárgyalások haladéktalan folytatását, a részletes együttműködési megállapodás elkészítését és pártelnöki szinten történő aláírását javasolja.

A Magyar Polgári Párt illetékes testületei megkezdik a felkészülést a jelen döntés végrehajtására – olvasható a közleményben.

Tőkés közvetített

A párt elnökségének tagjai hétfőn délután találkozni készülnek Nagyváradon Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével, aki az elmúlt hetekben közvetített a két szervezet között az őszi parlamenti választásokra szóló egyezség tető alá hozása érdekében.

Választási koalíciót kötnének

Az MPP “választási koalíciót” javasolt az RMDSZ-nek, amely azonban ehelyett belső koalíciót ajánlott. Ez azt jelenti, hogy az MPP a helyhatósági választásokon elért eredmények arányában (országos szinten mintegy 15 százalék) részesülne a képviselői és szenátori helyekből, de jelöltjei az RMDSZ színeiben indulnának.

A polgári párt jelöltjei ugyanakkor megőrizhetik identitásukat, és csak azokban a kérdésekben kell majd egyeztetniük az RMDSZ-frakció többi részével, amikor szükséges az egységes álláspont.

Megtört a jég?

A Szász Jenő vezette MPP eddig folyamatosan elutasította ezt a lehetőséget, ragaszkodva saját változatához. Miután pénteken a két szervezet küldöttségei megegyezés nélkül álltak fel az asztaltól Marosvásárhelyen, Markó Béla RMDSZ-elnök a sajtó képviselői előtt leszögezte, hogy a szövetség lezárta a párbeszédet ebben a témában az MPP-vel.

Árus Zsolt, az MPP – tárgyalásokat vezető – alelnöke korábban cáfolta, hogy eleve elutasították volna az RMDSZ által ajánlott változatot. Tőkés László mindenesetre folytatni kívánja közvetítői tevékenységét, ezért hívta Nagyváradra a néhány hónappal ezelőtt bejegyzett párt elnökségének tagjait.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.