Külföld

11 ezren maradtak otthon nélkül Romániában

admin
admin

2008. 07. 28. 13:51

Bár több mint 11 ezer ember továbbra sem térhet vissza otthonába az árvíz sújtotta romániai területeken, az ország északi és északkeleti részén valamelyest csökkenni látszik az áradás szintje, az emberek a hatóságok segítségével hozzáláttak a károk felméréséhez.

Az országos vízügyi hatóság legfrissebb, hétfő déli jelentése szerint az utóbbi napok természeti csapásának végül négy halálos áldozata volt (korábban még öt halottról szóltak a hírek). Öt megyében mindenesetre továbbra is érvényben marad a legmagasabb fokú, piros jelzésű árvízriadó, 137 település továbbra is veszélyeztetett.

Elzárva a külvilágtól

Összesen 11 ezer 720 ember vár arra, hogy visszaköltözhessen otthonába. Az áradás következtében 73 ház semmisült meg, több mint kétezer megrongálódott, csaknem hétezer háztáji gazdaság van még víz alatt.

Máramaros megyében a két napig a külvilágtól elzárt turistákat helikopterek szállították át biztonságosabb helyre. A hömpölygő víz teljesen megrongálta a vasútvonalat Máramarossziget és Felsővisó között, a Bukarest és Temesvár közötti vasútjáratok csak Felsővisóig közlekednek.

Kezd levonulni az ár

Moldvában a Szeret (Siret) folyó szintje csökkenőben van, az árhullám most dél felé halad tovább Iasi, illetve Neamt megyébe. Lespezi település egy gátszakadás miatt teljesen víz alá került, akárcsak Lunka Pascani falu, ahonnan a lakosságot evakuálták.

Rachiteninél teljes erővel magasítják a gátat, de néhány települést súlyosan érintett egy másik helyi gátszakadás. Növelték a gátakon tevékenykedő csendőrök, tűzoltók és katonák számát.

Suceava megyében több település víz alatt van, az emberek viszont fokozatosan visszatérnek lakhelyükre. Putna település három nap óta el van szigetelve a külvilágtól, a nap folyamán várhatóan odautazik Traian Basescu államelnök.
A lakosok elkeseredve mérik fel kárukat, és a hatóságok, illetve a kormány segítségében bíznak. Ulmába helikopterek szállítják az ivóvizet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.