Nagyvilág

Egy buszon fogták el Karadzsicsot

A volt boszniai szerb elnököt még a múlt héten pénteken este vették őrizetbe Belgrádnál egy buszon. A kihallgatás során Karadzic nem tagadta kilétét.

Svetozar Vujacic – a legkeresettebb hágai vádlott ügyvédje – szerint Karadzic a kihallgatáson azt mondta, hogy a főváros és a Belgrád melletti Batajnica település között közlekedő buszon fogták el a múlt héten pénteken, este 21:30-kor. Elmondása szerint valamilyen sapkát húztak a fejére, ezért nem is tudja, hogy kik fogták el. A vizsgálóbírót meglepte Karadzic kijelentése, és ellenőrizni fogja a vádlott állításait, a szerbiai nemzetbiztonsági tanács ugyanis előzőleg azt közölte, hogy a vádlottat hétfő este fogták el. A kiadatásig Karadzic a különbíróság fogdájában marad.

Ügyvédje szerint Karadzic a vizsgálóbíró előtt „hallgatással védekezett”, és „színjátéknak” minősítette az ellene folyó eljárást. Nem volt hajlandó ételt venni magához, lefogyott, de nyugodt és higgadt volt. Orvos megvizsgálta a vádlottat, és egészségesnek találta – mondta az ügyvéd.

Titkos akció volt?

Belgrádban a Nyugat-barát demokraták és Slobodan Milosevic néhai szerb és jugoszláv elnök – ugyancsak hágai vádlott – örökösei között szemlátomást rögtön vita bontakozott ki Karadzic letartóztatásának körülményeiről. Boris Tadic szerbiai elnök hivatala korábban a közleményben tudatta, hogy Karadzicot a szerb belbiztonsági szolgálatok fogták el. A szocialista Ivica Dacic vezette belügyminisztérium viszont azt állította, hogy a rendőrség nem vett részt a szökevény felkutatásában és elfogásában. Uros Pena, a boszniai szerb rendőrség vezetője szerint a boszniai szerb rendőrség sem vett részt Karadzic felkutatásában.

Tiltakozások

Az éjszaka folyamán a belgrádi különbíróság épületénél az Obraz nevű, szélsőségesen nacionalista szervezet közel ötven híve gyűlt össze Karadzicot ábrázoló pólókban. Rendőrség kordonnal zárta le az épület környékét, és kiszorította a tiltakozókat a szomszédos utcába.

Belgrád központjában mindössze egy tucat fiatal tiltakozott Karadzic elfogása ellen. A belgrádi média szerint a háborús perekben eljáró bíróság épületét a szerb rendőrség elitegysége védi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik