Nagyvilág

Zimbabwén át gyakorol nyomást Moszkva

A Zimbabwe elleni szankciók orosz megvétózása összefügg az orosz-amerikai viszony más vitás kérdéseivel, amelyekben Moszkva szeretné nagyobb hajlékonyságra bírni Washingtont - vélik az orosz lapok által megszólaltatott szakértők.

Az orosz-kínai vétóból példátlan botrány kerekedett – írta a Kommerszant című lap, felidézve, hogy az amerikai és a brit ENSZ-nagykövet pénteken a tojakói G8-csúcs egyezségeitől való elfordulással vádolták Oroszországot, és kétségbe vonták a Nyolcak közötti megbízhatóságát. (Moszkva szerint nem állapodtak meg szankciókról Tojakóban.)

Geopolitikai játszma

A Moszkvai Carnegie Központ szakértője, Alekszej Malasenko a lapnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a vétóval Moszkva jelentősen megemelte a tétet a(z orosz-amerikai) geopolitikai játszma más kulcsfontosságú kérdéseiben is, Abháziától egészen Iránig.

“A Zimbabwéről szóló határozat megtorpedózásával Moszkva szándéka az volt, hogy nagyobb hajlékonyságra bírja Washingtont, egyúttal rámutasson az amerikai diplomácia lehetőségeinek korlátozott voltára” – magyarázta Malasenko.

“Moszkva úgy döntött, hogy ezzel reagál az Egyesült Államoknak a rakétavédelmi kérdésekben tanúsított hajthatatlanságára, és Nagy-Britanniának a Litvinyenko-ügyben elfoglalt kemény álláspontjára” – mondta a Vedomosztyinak Alekszandr Pikajev, a Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének szakértője.

Még nem körvonalazódik a külpolitika

A lap által megkérdezett Alexander Rahr német politológus (a Német Külpolitikai Tanács oroszországi és FÁK-államokbeli programjainak igazgatója) szerint ugyanakkor “a BT-beli konfliktus alapján nem állítható, hogy az új orosz elnök kemény külpolitikát kívánna folytatni, mivel annak körvonalait még csak most dolgozzák ki a Kremlben”.

A Komszomolszkaja Pravda (KP) írása szerint a helyi diktátornak, Robert Mugabénak Moszkva által hajított mentőöv alkalmasint az orosz bel- és külpolitikában különösen veszélyes tendenciáról tanúskodik. “Moszkva számára Zimbabwe több tekintetben is csak aprópénzként szolgál.

(Valójában) arról volt szó, hogy meg tudunk-e egyezni az Egyesült Államokkal Irán és Grúzia kérdésében. Moszkva hangos vétója egyértelműen arról tanúskodik, hogy ez egyelőre nem sikerült. Eközben pedig a Kaukázusban egyre erősebb lőporszag érződik” – írja a KP, amely szerint nem biztos, hogy Moszkva ezúttal bölcsen élt a vétójogával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik