Külföld

Obama nem ragaszkodik a Brandenburgi kapuhoz

admin
admin

2008. 07. 14. 06:50

Barack Obama nem ragaszkodik ahhoz, hogy közelgő berlini látogatásán a Brandenburgi kapunál tartson beszédet.

A Demokrata Párt várható elnökjelöltje a hét végén beszélt erről, arra reagálva, hogy ez a lehetőség belpolitikai vitát keltett Németországban.

“Megkezdtük az egyeztetést a berlini illetékesekkel, de nem ragaszkodunk egy bizonyos helyszínhez” – mondta az illinois-i szenátor kampánygépén újságíróknak. “Számomra az a fontos, hogy elmondhassam, hogyan gondolkodom a következő amerikai kormányzat szerepéről a transzatlanti szövetség újjáépítésének tekintetében. Nem szeretnék vitát kelteni, és el akarom kerülni, hogy a helyszín elterelje a figyelmet az üzenetről” – hangsúlyozta.

Az elmúlt napokban a német főváros polgármestere nyílt összetűzésbe került Angela Merkel kancellárral a tervezett Obama-beszéd helyszínét illetően. A várható demokrata elnökjelölt állítólag kifejezetten kérte, hogy a szimbolikus jelentőségű Brandenburgi kapunál mondhasson beszédet július 24-én. Míg Merkel ezt külön nyilatkozatban helytelenítette, Klaus Wowereit berlini polgármester támogatta a helyszínválasztást.

Obama megerősítette, hogy tervezett iraki és afganisztáni látogatására Jack Reed demokrata párti Rhode Island-i szenátor mellett Chuck Hagel republikánus szenátor is elkíséri.

Jóllehet bevett szokás, hogy a külföldre látogató kongresszusi delegációkban mindkét párt képviselteti magát, a jelenlegi kiélezett kampányhelyzetben jelentőségteljes lehet, hogy éppen az iraki háború és a Bush-kormányzat vehemens bírálójaként ismert nebraskai republikánus szenátor vesz részt a programon.

Reed és Hagel neve egyaránt felmerült Obama lehetséges alelnökjelöltjeinek listáján, ám jelenleg valószínűtlennek tűnik, hogy az illinois-i szenátor közülük választana.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.