Külföld

Tömeges a gyerekmolesztálás Romániában

admin
admin

2008. 07. 07. 17:23

Több mint száz kiskorút erőszakoltak meg vagy használtak ki szexuálisan Romániában az év első három hónapjában - tette közzé hétfőn a román gyermekvédelmi hatóság.

A rendőrséghez érkezett feljelentések szerint összesen 103 panasz bizonyult valósnak. Az ügyészek 36 esetben indítottak büntetőjogi vizsgálatot a gyanúsított személyek ellen.

Az összesített adatokból kiderült, hogy egy tucat fiút és 91 lányt érte emiatt súlyos testi és lelki trauma. Többségük 14 éven felüli, de majdnem ugyanolyan arányban fordulnak elő az áldozatok között a 7 és 14 év közöttiek is. A gyermekvédelmi hatóság szerint az ilyen esetek szinte egyforma arányban fordulnak elő városon és vidéken.

Romániában azt követően kerültek a figyelem középpontjába a kiskorúakkal szemben a családban vagy családon kívül elkövetett szexuális visszaélések, hogy egy 11 éves kislány állapotos maradt, miután nagybátyja megerőszakolta.

Az orvosok előbb megtiltották, hogy Romániában végezzék el a magzatelhajtást, de később az egészségügyi miniszter által felállított tárcaközi bizottság az abortusz végrehajthatósága mellett tette le a garast. A kislány azonban édesanyjával Angliába utazott, ahol egy kórházban a hét végén sikeresen átesett a műtéten.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.