Nagyvilág

Putyin felhívta Ahmadinezsádot

Telefonbeszélgetést folytatott hétfőn Vlagyimir Putyin orosz kormányfő és Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök egyebek közt a két ország atomenergetikai és haditechnikai együttműködéséről - közölte az orosz kormány sajtószolgálata.

„A beszélgetés során Putyin és Ahmadinezsád a kereskedelmi és gazdasági együttműködés különböző vonatkozásait vitatták meg, valamint a felek együttműködését az energetika területén, beleértve az atomenergetikát is” – adta hírül a sajtószolgálat.

A hírforrás tudomása szerint a felek más témák mellett áttekintették a kétoldalú szállítási kooperációval, valamint az Oroszország és Irán haditechnikai együttműködésével összefüggő kérdéseket is.

Jog a dúsításhoz

A kapcsolatfelvételt néhány órával azután jelentették be Moszkvában, hogy az iráni vezető ismét leszögezte: országának joga van az urándúsításhoz, és az ennek leállítását követelő nyugati hatalmak „törvénytelenül” járnak el.

A beszélgetést a felek – nyilván nem véletlenül – a hét legfejlettebb ipari hatalom és Oroszország Hokkaidón zajló csúcstalálkozójához időzítették.

Fényes jövő

Ahmadinezsád, aki a beszélgetés idején a malajziai fővárosban, Kuala Lumpurban tartózkodott, az Irna hivatalos iráni hírügynökség jelentése szerint meggyőződését fejezte ki Putyinnak, hogy „az orosz-iráni kapcsolatok fényes jövő előtt állnak”.

„Hála a két vezetés politikai akaratának, kapcsolataink fejlődnek, és minden korábban megkötött (kétoldalú) megállapodás a megvalósulás szakaszában van” – mondta, amire Putyin válaszul kijelentette: Oroszország „nagy jelentőséget tulajdonít az Iránnal kötött megállapodásoknak”.

Titkos válasz

Az iráni fél pénteken adott választ az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállama és Németország ajánlatcsomagjára, hogy mi lesz a jutalma, ha lemond az urándúsításról, de a válasz tartalmát nem hozták nyilvánosságra.

Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője még Ahmadinezsád hétfői nyilatkozata előtt kijelentette, „nem akar teljesen optimista benyomást kelteni” az iráni választ illetően, amely „nehéz és bonyolult”, de reméli, hogy a párbeszédet még a hónap vége előtt folytathatják.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik