Nagyvilág

Pazarolják az élelmiszert a britek

Több millió tonna élelmiszert dobnak ki minden évben a britek, annak ellenére is, hogy a globális élelmiszer-árrobbanás még a jómódú háztartások költségvetését is megviseli, áll egy friss londoni kormányzati tanulmányban.

A hétfőn ismertetett, több minisztérium csaknem egyévi, együttes munkájával összeállított jelentés szerint Nagy-Britanniában évente 4,1 millió tonna fogyasztható élelmiszer kerül a szemétbe. Ez háztartásonként évente 420 font (125 ezer forint) értékű élelem kidobását jelenti, vagyis – 25 millió háztartással számolva – az éves élelmiszerpazarlás kiskereskedelmi értéken számolva meghaladja a 10 milliárd fontot.

Többet vásárolnak a szükségesnél

A jelenségben szerepet játszhat, hogy a brit háztartások költségvetésén belül az utóbbi évtizedekben folyamatosan csökken az élelmiszer-kiadások súlya: egy brit család jelenleg átlagosan az összkiadások 9 százalékát költi ételre, az 1984-ben mért 16 százalék helyett.

Az átlagon belül azonban több mint kétszeres a szóródás: a leggazdagabb 10 százalék költekezésén belül az élelmiszerekre 7 százalék jut, ugyanakkor a legszegényebb 10 százalék kiadásainak 15 százalékát emészti fel az élelmiszerek beszerzése.

A jelentés szerint mindazonáltal az utóbbi egy év élelmiszer-árrobbanása a fejlődő országokat érinti a legsúlyosabban, mivel ebben az országcsoportban a háztartási kiadások 50-80 százaléka megy el élelmiszerre. Ráadásul ebben a térségben a megtermelt élelmiszereknek akár a 40 százaléka is odaveszhet még értékesítés előtt, a nem megfelelő feldolgozás, tárolás és szállítás miatt.

A jelentés készítői felhívják a brit áruházláncokat a Nagy-Britanniában igen elterjedt, „kettőért hármat” típusú, vagyis olyan fogyasztásösztönző akciók beszüntetésére, amelyek alapján két élelmiszerféleség megvásárlása esetén egy harmadik ingyen jár. A jelentés szerint ez egyenesen vezet ahhoz, hogy a fogyasztók többet vásárolnak tényleges szükségleteiknél, és a fölösleget kidobják.

Gordon Brown brit kormányfő e jelenségre külön is felhívta a figyelmet. A hétfői brit sajtó idézete szerint Brown – útban a Japánban rendezett G8-csúcsra – brit újságíróknak azt mondta: az élelmiszerárak csökkentése érdekében jobban oda kell figyelni „a felesleges fogyasztásra”, ami az élelmiszer-pazarlás egyik fő okozója.

A bioüzemanyag miatt drágul az élelmiszer?

A kormányjelentés szerint 2030-ig a gabonafélék globális termelését 30 százalékkal, a hústermelést 80 százalékkal kell emelni a növekvő kereslet kielégítése végett. Ez az előrejelzés jórészt egybeesik független londoni elemzők prognózisaival. A Királyi Külügyi Intézet – székhelye után közkeletű nevén Chatham House – nemrég közölt elemzése szerint 2030-ig 50 százalékkal kell növelni a globális élelmiszer-termelést – ezen belül a hústermelést 85 százalékkal – a becsült kereslet kielégítésére.

Az élelmiszer-árrobbanás elsődleges okairól mindazonáltal eltérnek a szakértői vélemények. A Világbank egy bizalmas jelentésében – amelyből a londoni The Guardian idézett a múlt héten – az áll, hogy nem a nagy felzárkózó gazdaságok keresletnövekménye, hanem legnagyobbrészt a bioüzemanyagok termelésének ösztönzése okozta az elmúlt időszak élelmiszerársokkját.

A hivatalos amerikai álláspont szerint a haszonnövényekből nyert bioüzemanyagok termelése az élelmiszer-áremelkedés kevesebb mint 3 százalékáért felelős. A vezető baloldali brit napilapnak kiszivárogtatott világbanki jelentés szerint azonban a bioüzemanyag-előállítás 75 százalékban emelte 2002 óta a globális élelmiszer-árszintet; az energiahordozók és a műtrágya drágulása mindössze 15 százalékot adott hozzá az árakhoz.

A tanulmány szerint a fejlődő országok gyors jövedelemnövekedése nem emelte nagymértékben a globális gabonafelhasználást, és nincs a jelentős áremelkedéseket okozó tényezők között. Ez utóbbi megállapítást azonban például a Chatham House is vitatja, amelynek elemzése különösen fontos áremelő tényezőnek nevezte a gyors jövedelemnövekedést a felzárkózó gazdaságokban, főleg Kínában és Indiában. Ez a patinás londoni stratégiai kutatóközpont szakértői szerint az elmúlt időszak élelmiszer-áremelkedésének hozzávetőleg a felét okozhatta. A Chatham House becslése szerint a bioüzemanyagok terjedése 30 százalékban tartható felelősnek az élelmiszer-drágulásért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik