Nagyvilág

Kezdőik a G8 csúcstalálkozó

Megkezdődött hétfőn Japánban a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója.

A nyolcak – az Egyesült Államok, Kanada, Japán, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Németország – vezetői hét afrikai ország politikusával tárgyalnak az értekezlet első napján a Hokkaido szigetén lévő Tojakóban.

Az alapvető élelmiszerek árának emelkedése a hétfői megbeszélések fő témája. Angela Merkel német kancellár azt mondta, tanácskozni fognak a Zimbabwe elleni büntetőintézkedések szigorításáról is, igyekezve megnyerni afrikai hivatali partnereiket az ügynek.

A csúcstalálkozó második és harmadik napján várhatólag a globális éghajlatváltozás lesz a legfontosabb napirendi pont. A G8-országok megpróbálják kimozdítani a holtpontról azokat az ENSZ keretében megkezdett egyeztetéseket, amelyek célja, hogy a jövő év végéig tető alá hozzanak egy új egyezményt a globális felmelegedés elleni intézkedésekről.

A tárgyalások azon rekedtek meg, az üvegházhatású gázok kibocsátásának milyen mértékű csökkentését foglalják bele az új megállapodásba. Nem lehet tudni, hogy a nyolcaknak sikerül-e egyetértésre jutniuk arról, hogy 2050-ig 50 százalékkal csökkentik a kibocsátást. A várakozások szerint biztosan nem fognak megállapodni egy rövidebb határidőt, 2020-ra elérendő célszámokat tartalmazó szövegben.

Röviddel a csúcs megnyitása előtt kétoldalú megbeszélést folytatott egymással George Bush amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök. Az amerikai elnök nagyon szeretné megismerni az új orosz államfőnek a jogállamiság megszilárdítására vonatkozó elképzeléseit – idézte a találkozóval kapcsolatban az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivőjét az amerikai tömegtájékoztatás.

Bush emellett megpróbálja rávenni Medvegyevet arra, Moszkva az eddiginél szorosabban működjön együtt Washingtonnal az iráni atomprogram körüli válság megoldásában – szivárogtatták ki az amerikai küldöttség berkeiből. Minden bizonnyal szó lesz a tervezett amerikai rakétavédelmi pajzs elemeinek Csehországba és Lengyelországba előirányzott telepítéséről, amelyet Oroszország élesen ellenez. A rakétavédelmi rendszer kérdése súlyosan megterheli az amerikai-orosz viszonyt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik