Nagyvilág

Gyurcsány: nincs Nabucco Azerbajdzsán nélkül

Gyurcsány Ferenc szerint nincs Nabucco Azerbajdzsán nélkül, a Kaszpi-tenger menti ország kulcsszerepet játszik abban, hogy a gázvezetéket fel lehessen tölteni.

A magyar kormányfő azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy megbeszéléseket folytatott hétfőn Bakuban Artur Tahiroglu Rasizada azeri miniszterelnökkel.

Mindkét kormányfő méltatta a kétoldalú politikai kapcsolatok magas szintjét, s Rasizada hangsúlyozta, hogy a gazdasági kapcsolatokat is úgy kell ösztönözni, hogy ugyanolyan ütemben fejlődjenek.

Gyurcsány Ferenc kezdeményezte: a kormányfők kérjék fel az oktatási minisztereket, hogy szervezzék meg Magyarországon az azeri nyelv egyetemi oktatásának lehetőségét, illetve Azerbajdzsánban létesüljön hungarológiai központ valamely intézményben. Az azeri kormányfő felkarolta a magyar kezdeményezést.

A miniszterelnöki megbeszélések befejeztével három kétoldalú megállapodást, illetve nyilatkozatot is aláírtak a két ország képviselői, így a magyar és az azeri agrártárca együttműködéséről, az információs és kommunikációs technológiák terén való együttműködésről, s a statisztikai hivatalok közötti együttműködésről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik