Nagyvilág

Franciaország az EU élén

Franciaország kedden veszi át Szlovéniától fél évre az Európai Unió soros elnökségét. A francia elnökség legfontosabb feladata az lesz, hogy megoldást találjon a megbukott reformszerződés utáni patthelyzetre.

Elemzők korábban is úgy vélték, hogy a francia elnökség alatt mozgalmas hat hónapnak néz elébe az EU, de az elmúlt hetekben kiderült, hogy ez a vártnál is sokkal inkább így lesz. Az ír lakosság május 12-én népszavazáson elvetette a lisszaboni szerződést, amely az unió intézményi és döntéshozatali mechanizmusát lenne hivatott megreformálni – azzal a fő céllal, hogy a ma érvényes, lényegében 15 tagállamra szabott nizzai szerződés helyébe lépő új “szervezeti és működési szabályzat” alkalmassá tegye az időközben 27 tagúra bővült és további, nyugat-balkáni bővítést tervező szervezetet a hatékony működésre.

A franciáknak most olyan közös egyetértés kidolgozásán kell ügyködnie, amely meg is őrzi a lisszaboni szerződés értékeit, és figyelembe is veszi az írek álláspontját. A francia elnöknek a soros EU-elnökség alatt lehetősége nyílik majd népszerűsége visszaszerzésére, hazai megítélése ugyanis a kezdeti lendület után mélyrepülésnek indult – írja a Newsweek magazin.

Az eddigi megnyilatkozások szerint a francia elnökség négy fő prioritása – a lisszaboni szerződés ügyének keserves házi feladatán túlmenően – a bevándorlási és menedékjogi csomag, az európai védelmi képességek kérdése, az energiapolitikát és környezetvédelmet érintő klímaváltozási csomag, valamint a mezőgazdasági támogatások ügye lesz.

Közös haderő?

Franciaország szeretne olyan uniós szabályokat elfogadtatni, amelyek jobban ösztönzik a törvényes bevándorlást, ugyanakkor keményebben lépnek fel az illegális bevándorlókkal szemben. Ebben sok eltérő nemzeti megfontolást kell majd összehangolni. A Sarkozy vezette Franciaország vissza kíván térni a NATO katonai szervezetébe, de eközben arra is törekszik, hogy megerősödjön – az amerikaiak ellensúlyaként – az euroatlanti védelmi mechanizmus európai “pillére”, vagyis ha az öreg kontinens védelmi tekintetben növeli saját képességeit.

Több tagország – így például Nagy-Britannia – azonban csöppet sem rajong a közös európai haderő gondolatáért. Az üvegházhatás és az energiaárak megugrása erőteljes ösztönző a klímaváltozási csomag elfogadtatása érdekében, de itt kemény üzleti érdekellentéteket kell áthidalni, és az energiaáraknak az adó eszközeivel való befolyásolása körül máris támadt nézeteltérés az ezt szorgalmazó franciák, illetve a többség között.

Szlovén siker

Szlovénia az új EU-tagállamok közül elsőként töltött be soros elnöki tisztséget, és elismerésre méltó teljesítményt nyújtott. Tevékenysége bátorítást jelent a 2011 első félévében sorra kerülő Magyarországnak, amely a 2010-ben soros spanyolokkal és belgákkal együtt elnökségi triót alkot majd. De a szorgos, kompromisszumkeresésben jeleskedő szlovének után most egy nagyhatalom ül hat hónapra az elnöki székbe, az ambiciózus Nicolas Sarkozy vezetésével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik