Nagyvilág

Romney alelnök lehet

Mitt Romney egykori massachusettsi kormányzó a legesélyesebb arra, hogy a republikánus John McCain alelnökjelöltje legyen a novemberi amerikai elnökválasztáson - értesült a leendő elnökjelölthöz közeli forrásokból a Politico című újság hétfőn.

Romney szintén indult idén az elnökjelöltségért, de a február 15-i szuperkedd után kiesett a versenyből. Rögtön bejelentette, hogy McCain elnökjelöltségét támogatja. Romney mindenekelőtt azért értékes a McCain-kampánynak, mert jelentős mennyiségű pénzt tud előteremteni rövid idő alatt egykori üzleti partnereitől és a mormon egyházbeli hittársaitól a kampányhoz.

McCain kampánystábjának bennfentesei szerint az arizonai szenátor közvetlen azután fogja megjelölni alelnökjelöltjét, hogy várható riválisa, a demokrata párti Barack Obama is megnevezte a sajátját. Az időzítés lényege a “rengéscsillapító stratégia”, vagyis az Obama-jelölt bejelentése által kiváltott hatás csökkentése.

Lépéselőny

A demokrata jelöltállító konvenciót augusztus végén tartják meg, egy héttel a hasonló republikánus rendezvény előtt. McCain így véleményt alkothat a vetélytárs demokrata párosról, még mielőtt saját társát megnevezné.

Az alelnökjelöltek keresésének folyamata mindkét nagy párt esetében zárt ajtók mögött zajlik, egyik várható elnökjelölt sem hajlandó kommentálni a szóba jövő neveket. Korábban Romney mellett a legesélyesebb republikánus alelnökjelöltek között emlegették Charlie Crist floridai kormányzót és Bobby Jindalt, Louisiana kormányzóját.

Lieberman is befuthat

A Politico azt sem zárja ki, hogy McCain – ha a népszerűségi mutatókban messze lemaradna nyár végére Obama mögött – esetleg szokatlan lépésre szánja el magát és Joseph Lieberman független connecticuti szenátort választja alelnökjelöltjének.

A McCain mellett erőteljesen kiálló szenátor – aki 2000-ben még a Demokrata Párti alelnökjelöltje volt – hétfőn azzal keltett visszhangot, hogy kijelentette: az Egyesült Államokat 2009-ben nagy valószínűséggel terrortámadás fogja érni, és McCain felkészültebb lenne a helyzet kezelésére, mint Obama.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik