Nagyvilág

Az EU nem ismeri el a zimbabwei választási eredményt

Az Európai Unió hétfőn - korábban is hangoztatott álláspontját megerősítve - leszögezte, hogy nem ismeri el a zimbabwei elnökválasztás eredményét.

Louis Michel, az Európai Bizottság tagja közleményben állapította meg: lehetetlenség legitimálni a pénteken tartott második választási forduló eredményét, hiszen az az adott körülmények között nem volt más, mint a hatalom megragadása.

A fordulót hatalmas többséggel „nyerte meg” Robert Mugabe elnök – azzal a szépséghibával, hogy ő volt az egyedüli induló, mert az ellenzéki jelölt a kampányidőszakban a kormányerők részéről tapasztalt tömeges erőszak és megfélemlítés miatt visszalépett.

Michel felkérte az Afrikai Uniót, hogy találjon politikai megoldást a válságra. E törekvéshez az EU nevében teljes támogatást ígért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik