Külföld

Szlovákia legnagyobb korrupciósbotránya tört ki

admin
admin

2008. 06. 27. 18:33

Szlovákia történetének eddigi legnagyobb korrupciós esetére derített fényt a szlovák rendőrség.

Az országos rendőrfőkapitány szóvivőjének pénteki közlése szerint a korrupcióval gyanúsított személy négymillió koronát – közel 132 ezer eurót – kért valakitől. Az illető az összegnek több mint a felét, két és félmillió koronát “előlegként” csütörtökön ki is fizette, a rendőrség azonban a tranzakció során lecsapott, és tetten érte a korrupt csődbiztost.

Ján Packa országos rendőrfőkapitány és a rendőrség korrupcióellenes hivatalát vezető Tibor Gaspar pénteken sajtótájékoztatón ismertették az esetet. A csődbiztos, Richard M. április végén még “csak” hárommillió koronát kért, majd vérszemet kapva később megemelte a taksát.

Ennek fejében azt ígérte Ján V.-nek, hogy egy csődeljárási folyamat során, a törvényt sértő módon, kész őt kedvezményezett helyzetbe hozni, s ily módon Ján V. kezére játszani egy nem megnevezett pozsonyszőllősi (Vajnory) leányvállalat kalapács alá kerülő üzletrészét.

Ján V. nem volt hajlandó a hárommillió kifizetésére, mire a csődbiztos tovább mesterkedett, és május elején már négymilliót kért önmaga és cinkosai számára. Ján V. ekkor igent mondott, és a héten, csütörtökön egy bevásárlóközpontban át is nyújtotta a csődbiztosnak a két és félmilliós előleget. A pénz átadásakor azonban a rendőrség lecsapott.

Richard M.-et a bíróság tíz év szabadságvesztésre ítélheti.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hmejmími légitámaszpont, 2017. december 11.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) pilótákkal fényképezkedik a szíriai Hmejmímnél működő orosz légitámaszponton 2017. december 11-én. Putyin a bázison tett villámlátogatásán elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését. (MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.