Nagyvilág

Obama segít Clintonnak törleszteni

Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt leendő elnökjelöltje segítséget nyújt egykori riválisának, Hillary Clintonnak abban, hogy törlesszék ez utóbbinak az előválasztási kampány során felgyülemlett több mint 20 millió dolláros adósságát.

Obama a Clinton kampányát támogató adományozókkal tartott csütörtöki találkozóján 2300 dolláros csekket töltött ki az egykori first lady számára. Az amerikai szövetségi törvények értelmében ennél nagyobb összegű adományt nem adhat, és ugyanerre kérte saját támogatóit is – közölték demokrata párti tisztségviselők.

Clinton támogatóiban mindeddig csalódást keltett, hogy Obama nem nyújtott nagyobb segítséget egykori riválisának az adósság törlesztéséhez, jóllehet az afroamerikai szenátor arra számít, hogy Clinton hívei az ő elnökválasztási kampányát is adományokkal segítik majd.

A nyilvánosság kizárásával tartott találkozón Clinton is megjelent. A két politikus heves küzdelmet folytatott egymással a Demokrata Párt elnökjelöltségéért az előválasztások során, most azonban a párton belüli egységet szeretnék hangsúlyozni. Ennek jegyében pénteken a New Hampshire szövetségi állambeli Unityben (stílusosan az Egység nevű városban) az előválasztások óta először együtt lépnek a nyilvánosság elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik