Nagyvilág

A szlovénok tovább bővítenék az uniót

Az Európai Unió bővítésének folytatását szorgalmazza a leköszönő szlovén uniós elnökség.

Mindezt Dimitrij Rupel szlovén külügyminiszter erősítette meg a Handelsblatt című német lapnak adott nyilatkozatában. Az uniós elnöki stafétabotot július 1-jétől Franciaországnak átadó Szlovénia külügyminisztere az interjúban hangsúlyozta: a szlovén elnökség üzenete az, hogy a lisszaboni szerződés írországi elutasítása ellenére az EU bővítését mindenképp folytatni kell.

Merkelt és Sarkozyt bírálták

Nyíltan bírálta Dimitrij Rupel az ezzel kapcsolatos német és francia álláspontot.

Az EU legutóbbi brüsszeli csúcstalálkozóján ugyanis Angela Merkel kancellár és Nicolas Sarkozy francia államfő annak a nézetének adott hangot, hogy a további bővítést mindaddig be kell fagyasztani, amíg nem születik megegyezés.

Nem torpanhatnak meg

Rupel “szerencsétlennek” nevezte Merkel és Sarkozy kijelentését. A külügyminiszter azt hangoztatta, hogy a bővítést mindenképp folytatni kell, hozzátéve, hogy az eddig rendkívül sikeres volt.

Az EU nem engedheti meg magának, hogy megtorpanjon a bővítés terén – figyelmeztetett a miniszter. Szlovénia – leköszönő elnökként – azon az állásponton van, hogy a csatlakozás lehetőségét minden körülmények között nyitva kell hagyni a nyugat-balkáni országok számára – fűzte hozzá. Azt azonban elismerte, hogy a lisszaboni szerződés életbelépése nélkül a további belépések meglehetősen nehéznek tűnnek.

Ennek ellenére azt hangoztatta, hogy a bővítés folytatása technikailag lehetséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik