Külföld

Észak-Korea kiteríti lapjait

admin
admin

2008. 06. 26. 13:57

A kommunista ország hat hónappal legnagyobb atomreaktorának bezárása után valószínűleg átnyújtja azt a dokumentumot, amelyben feltárja teljes nukleáris programját.

A
dokumentum, amely előreláthatóan nem tesz említést arról, hogy Phenjan hány darab nukleáris fegyverrel rendelkezik, mérföldkő lehet, de nem jelenti a folyamat végét – vélik amerikai szakértők.

A pekingi hatoldalú tárgyalások résztvevői, a két Korea, az Egyesült Államok, Oroszország, Kína és Japán képviselői 2007 februárjában állapodtak meg abban, hogy Észak-Korea atomprogramja feladásáért cserébe energiasegélyt kap – írja a BBC.

Phenjan a megállapodás óta tanújelét adta jó szándékának, mert elkezdte leállítani a katonai atomprogramja gerincét alkotó fő atomerőművét, a jongbjonit, de a leállítást tavaly december 31-ig be kellett volna fejeznie, és egy teljes listát kellett volna átadnia atomprogramjáról, amit mindeddig nem tett meg.

Emiatt a hatoldalú tárgyalások elakadtak. Washington követeli Phenjantól, hogy tisztázza a gyanút, amely szerint létezik egy titkos urándúsító programja, valamint azt, amely szerint közreműködött egy katonai célú szíriai atomreaktor építésében.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.