Nagyvilág

Malina Hedvig megszülte gyermekét

Első gyermekének, egy egészséges kislánynak adott életet kedden Malina Hedvig, akit - állítása szerint - azért vertek meg ismeretlen bőrfejűek két évvel ezelőtt a nyitrai utcán, mert magyarul beszélt.

Az anya és kislánya, Emma Rozina jól van a szülés után. Malina elmondta, hogy minden eddig elszenvedett pokoljárásáért kárpótolta gyermeke megszületése. Malina Hedvig férjhez ment szlovák nemzetiségű barátjához, akivel már több éve tartós kapcsolatban él. Hedvig a jövő héten venné át a nyitrai Konstantin Egyetem magyar-német szakán szerzett diplomáját, de a szülés miatt várhatóan nem lesz jelen a diplomaosztó ünnepségen.

Két héttel azután, hogy az akkor még egyetemista csallóközi magyar diáklányt 2006 augusztusában megtámadták, s ezért sértettként panaszt tett a rendőrségen, váratlanul lezárták a nyomozást, mondván, hogy a lány csak kitalálta a támadásról szóló történetet. A rendőrség a külsérelmi nyomokat és az orvosi látleleteket sem találta elég meggyőzőnek, így politikai fordulatot vett az ügy. Később két lakossági feljelentés alapján Malina Hedvig ellen indult – azóta is befejezetlen – nyomozás. A feljelentők egyike időközben öngyilkos lett, a másikról kiderült, hogy egy időben a titkosszolgálatnak dolgozott.

Hedvig rendőrségi panaszát, jegyzőkönyvben rögzített vallomását azóta is a hatóság megtévesztésének gyanújával kezelik, hamis esküvel gyanúsítják a fiatal nőt, amiért a hatályos jogszabályok szerint akár öt év szabadságvesztésre is ítélhetik.

A szlovák lakosság soraiban annak idején – mondhatni – országos ellenszenv alakult ki Malina Hedviggel szemben. Ez azóta jelentősen mérséklődött, döntően azért, mert a szlovák média olyan körülményeket tárt fel, amelyek alapján tavaly a legfőbb ügyész is vizsgálódni kezdett. A nyolc hónapja folyó ügyészségi vizsgálódás máig sem zárult le, és a kormányfő, Robert Fico sem állt el egykori véleményétől, miszerint a Malina Hedvig-ügy mögött a kormánya megdöntése érdekében ármánykodó erők állnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik