Nagyvilág

Radikális ukránok gyalázták meg a vereckei emlékművet

A "magyar nép vezeklésének emlékművévé" keresztelték át a vereckei honfoglalási emlékművet a múlt pénteken a Szvoboda Összukrajnai Szövetség kárpátaljai szervezetének tagjai.

Egy lembergi internetes hírügynökség a Szvoboda kárpátaljai szervezetének sajtószolgálatára hivatkozó jelentése szerint a magyaroknak a “Kárpátalja 1939-1944-es magyar megszállása idején elkövetett fasiszta bűntettekért” kell bocsánatot kérniük.

A vereckei emlékműnél tartott rendezvényen felszólaló Oleg Kucin, a Szvoboda Összukrajnai Szövetség kárpátaljai szervezetének vezetője és Pavlo Fedaka, a Proszvita nacionalista szervezet kárpátaljai elnöke arra szólította a jelenlévőket, hogy továbbra is álljanak ki az ukrán érdekek mellett a közélet minden területén – írta a hírügynökség.

Misét is celebráltak

Az esemény alkalmából Kirilo ungvári és kárpátaljai ukrán pravoszláv püspök misét celebrált – a jelentés megfogalmazása szerint – az 1939 márciusában kivégzett kárpáti szics-gárdistákért (ukrán fegyveresekért).

A múlt pénteken ukrán nacionalista fiatalok mintegy félszáz fős csoportja ukrán állami címert és a Kárpátaljára 1939-ben bevonuló magyar csapatoknak ellenálló ukrán fegyvereseket dicsőítő és a magyar nép nevében bocsánatot kérő márványtáblát szerelt fel a Vereckei-hágón felépült magyar honfoglalási emlékműre.

Az UMDSZ tiltakozik

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöksége nyilatkozatban fejezte ki felháborodását és megdöbbenését annak kapcsán, hogy “galíciai fiatalok csoportja múlt pénteken támadást követett el a magyar nemzeti kegyhely, a felavatás előtt álló vereckei honfoglalási emlékmű ellen”.

Közleményében az UMDSZ vezetése leszögezte: meggyőződése, hogy előre megtervezett és megszervezett akcióról van szó, amelynek célja Sólyom László magyar köztársasági elnök soros kárpátaljai látogatásának megzavarása, illetve megakadályozása. “Ennek hátterében azokat az összehangolt magyarellenes politikai és médiaakciókat sejtjük, amelyeknek március óta vagyunk tanúi Kárpátalján és annak határain túl” – olvasható a nyilatkozatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik