A Carlton Carrol szóvivő nevével jegyzett közleményben a Fehér Ház tudatta, hogy a hét elején készül felvetni a zimbabwei helyzet megvitatását a BT-ben. A kezdeményezést azzal indokolta, hogy a Robert Mugabe zimbabwei elnök vezette rendszer törvénytelen jellege minden nappal tovább erősödik, s véget kell vetni az ellenzéki személyiségek és a megfigyelők ellen az afrikai országban irányuló, “abszurd erőszakos cselekményeknek”.
Tsvangirai, a Mozgalom a Demokratikus Választásért (MDC) vezetője a pártja elleni erőszakkal és megfélemlítéssel indokolta, hogy nem vesz részt a zimbabwei elnökválasztás június 27-re kitűzött második fordulójában.
Ez megnyitná az utat az országát évtizedek óta vezető Mugabe automatikus újraválasztása előtt.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a washingtoni bejelentés után néhány órával úgy vélekedett, hogy Tsvangirai visszalépése “nagyon nyomasztó epizód” és “baljós előjel” az afrikai ország számára.